36.rész..

Sziasztok!!

Nos mivel tegnap meglett az 1 komi a másik történetemhez: http://kettoselet.blogspot.hu/

Ezért most hoztam ide is egy részt és a másik történetemhez is felteszem majd valamikor délután! :))) Nagyon örülök neki, hogy legalább te Brigi nem felejtetted el a másik blogomat. (Bevallom én magam is elfelejtettem:$) Annyi dolgom volt.. De biztos ti is tudjátok, mit érzek.. :))

Na, nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást!

Puszi: Tinaa..

36. rész

- Mit keresel itt? – néztem rá. Nagyon megijedtem. Lebuktathat. Mi a jó büdös francot keres itt? Anyám miért nem állította, meg hogy idejöjjön?

- Téged.. Beszédem van veled. – nézett rám keményen.

- Maga miért jött ide? Tényleg igaz a hír? – tört össze megint Fernando. Rá kaptam a tekintetemet. Ismét elmélyültek a ráncok az arcán. Nee.. Miért hoztad fel ezt a témát? Kétlem, hogy ő tudna akármiről is.

- Gyere velem. Itt nem beszélhetünk! – Néztem rá halál komolyan apámra. És elkezdtem lökdösni kifelé.

- Milyen hír fiam? – Fordult vissza Fernandohoz.

- Az.. – hullott ki egy könnycsepp a szeméből.. – Hogy a lánya meghalt?! – temette kezeibe az arcát. Még jó, hogy megtette, mert így nem látta apám ijedt rám meredő tekintetét.

- Hogy mit zagyválsz itt össze? – nézett értetlenül hol Fernandóra hol rám.

- Semmit! Részeg! – kiabáltam. – Egy régi szerelmén nem tud túl lépni. És engem hisz annak. Holott az én nevem Lejla Milton. – jelentettem ki magabiztosnak tűnő hangon. De egyáltalán nem voltam az. Meg voltam ijedve. Nem tudtam mitévő legyek. Mit tehetnék? Itt az apám.. Akit rohadtul nem tudom, hogy kerül ide. És, hogy minek jött.. Jajj Harry.. Ő is itt van valahol. Úristen mibe keveredtem?

- Hogy mi van? Ki vagy? – nézett most már végképp értetlenül  Ben.

- Jól hallottad. És igen sejtem, hogy te is összetévesztettél vele. Egyébként Miranda a szállodában van, gondolom, őt keresed. – Vetettem rá egy igen jelentőségteljes pillantást. Amiből úgy látszik értett.

- Ööö.. Igen.. Hoztam hozzá Alexet.

- Itt van Tina öccse? Ugye majd találkozhatok vele? – Nézett Benre hirtelen Fernando. Mintha a fény egy apró csirája csillant volna a szemében. A remény egyetlen kósza szikrája.

- Öö.. Azt hiszem. Igen. Miért ne? – Jött zavarba megint.

- Köszönöm Ben. – Nézett rá Fer hálásan.

- Most már mehetünk? – néztem végül apámra.

- Menjünk. Alex kint vár a kocsiban.

- Itt meg mi folyik? – tért vissza Harry is és végig nézett a négyesünkön.

- Harry! Majd elmesélem. De most mennünk kell. Gyere! – húztam magam után a megszeppent herceget.

Gyorsan kézen fogtam Harryt és kimentünk a szórakozóhelyről. Az utcán állt apám autója. Benne Alex.

-Gyere velem. Vagy gyere utánunk a szállodáig.

Apám csak bólintott.

Visszamentünk a szállodába. Harryvel nem beszéltünk az úton egy szót sem. A szálloda halljában elköszöntem Harrytől és mondtam neki, hogy holnap elmondok neki mindent. Persze nem mindent. De kitalálok valamit. Teljesen nem fogom kiadni magam senkinek. Senkiben sem bízom már meg. De az apámnak joga van tudni a dolgokról. De attól őszintén félek, hogy Alex találkozni fog Fernandoval..

Apámat és testvéremet felkísértem anyához. Beszélgettünk egy pár szót, majd abban egyeztünk meg, hogy feljönnek hozzám, mert az én egyedül vagyok és nálam elférnek. Felmentünk, lefektettük Alexet, majd leültünk beszélgetni a nappaliba.

- Kérsz egy teát? – kérdeztem tőle.

- Azt hiszem, jól esne. Nem értek semmit. Mondd el, hogy mi ez az egész! – mondta nyugtalanul.

Megcsináltam a teát, majd nagy nehezen belekezdtem.

- Nem érem anyám miért hagyta rám ezt a feladatot. Én azt hittem mindent tudsz. Én nem tudtam, hogy te és Alex hol vagytok, vagy, hogy te találtál e magadnak valakit. Egy szóval semmit sem tudtam rólatok.

- Annyit tudok, hogy Fernando ölte meg a húgodat. És, hogy édesanyád, azért vált el, hogy legyen pénze a bosszúhoz.

- Ennél azért bonyolultabb a dolog. – sóhajtottam. – Tönkre tettek engem. Az anyám is és Fernando is. Na meg a két ’legjobb’ barátnőm.. Megkeserítettek. Megsemmisítették a régi Tinát..

Elmeséltem neki az én kis történetem. Elmeséltem neki az egyetlen és egyben utolsó éjszakát. Amiből született egy lányom.

-Tehát van egy unokám? – törölte le a könnyeit és először mosolyodott el a beszélgetésünk alatt..

- Igen. És Elizabeth a neve. Hogy mindig emlékezzek arra, hogy mit tett az apja.. Velem.. Lizával.. Hát nem ironikus? Elizabeth a lánya annak az embernek, aki megölte, megerőszakolta. Azt akarom, hogy egyszer majd megtudja, hogy van egy lánya. Azt akarom, hogy ez legyen számára a kegyelemdöfés. Meg akarom ölni. De előtte kínzom egy kicsit. Tönkreteszem az életét. Úgy ahogy ő az enyémet és még kitudja hány emberét.

- Lányom. Nagyon rossz hallgatni, hogy mennyi gyűlölet van benned. Én már megbocsájtottam Fernandonak. Neked is ezt kellene tenned. Régen történtek már ezek a dolgok. Ne gyűlölködj. Bocsájts meg és élj boldogan. Tudom, hogy szereted, látom rajtad. És ő is téged. Legyetek végre boldogak. – nézett komolyan a szemembe.

- Nem hiszem el. Hogy mondhatsz ilyet? Megölte a testvéremet. A lányodat. Tönkretett engem. Engem is megölt. Megölte mindkét lányod. És te azt mondod megbocsájtottál neki? Azt mondod, ne haragudjak rá? Azt mondod, ne gyűlöljem? – kezdtem el kiabálni. Nem hiszem el. Mi van apámmal?

- Nyugodj meg! Alex alszik. Nyugalom. A harag nem jó tanácsadó édesem. Fernando nem rossz ember. Biztos vagyok benne, hogy nem önszántából ölte meg Lizát. És biztos vagyok benne, hogy nagyon megbánta.

- Mit érdekel engem a megbánása? Miért érdekelne? Ezzel már nem hozzuk vissza Lizát. – sírtam el magam.

- A bosszúval visszahozzuk? Nem. Tudod kislányom, nagyon bánt, hogy egyre jobban hasonlítasz anyádra. Ugyan olyan megkeseredett lettél, mint ő. Anyád nem jó ember. Ne hallgass rá. Ne engedd, hogy megint irányítson. Ne legyél olyan, mint ő.. Kérlek.

- Nem anyám miatt lettem ilyen, amilyen. A múltam és a múltamban élő emberek tettek ilyenné.  Ne beszéljünk erről többet. Egyet kérek, ne mondd el Fernandonak, hogy élek. Inkább semmit se mondj neki. – Erőt vettem magamon, letöröltem a könnyeimet és apámmal is jéghideg hangon beszéltem tovább.

- Én nem szólok. De elmegyek. Nem fogom végignézni, ahogy tönkreteszed magad. Most egy hónapra Alex Mirandánál marad, mert el kell utaznom. Mikor visszajövök, szeretném megnézni majd az unokámat.

- Ez természetes. Majd hívj. – megadtam neki a számom, majd lefeküdtünk aludni. Én befeküdtem Alex mellé az ágyba, Ben pedig a kanapén aludt. (Ami megjegyzem majdnem ugyan akkora, mint az ágy.)

Holnap nehéz nap vár ránk.. Ki kell találnom mit, mondok Harrynek. És, hogy hogy akadályozom meg Fer és Alex találkozását.. 

Alex KellyBell

Ben KellyBell

35.rész..

Sziasztok!

Na, már két napja írom ezt a kis nyúlfarknyi részt! És vééégre készen van!

Sajnos lázas vagyok. Majd meg fulladok, úgy köhögök. Semmi erőm. Nem tudom, mikor tudok új részt hozni, de legkésőbb 1 hét múlva.

Mindenkinek jó olvasást hozzá.

Ezer puszi: Tinaa

35. rész

Hogyan tovább?

Amíg ezen agyaltam megint csengettek.

- Esküszöm, nem hiszem el! Ki a franc az már megint? – ordibáltam. Teljesen kiment a fejemből, hogy éppen Harryt vártam mielőtt megjelent Ő..

- Mi történt? Azt hittem megbeszéltük, hogy hatra érted jövök.. – elég furán nézett rám szerencsétlen ember. Ugyan most mit gondolhat rólam?

- Jajj Harry. Sajnálom, nem tudom, mi van velem mostanában. Az előbb egy részeg ember talált meg. Hol a táskám? – forogtam körbe. – Á itt van. Indulhatunk? – néztem rá zavartan..

- Persze. – odanyújtotta a karját, én pedig belekaroltam. – Gyönyörű vagy. – Elég látványosan végig nézett rajtam.

- Köszönöm. – Úgy csináltam, mint aki zavarba jött. Nem akartam megbántani az érzéketlenségemmel.. Ő még nem érdemli meg.  Erről eszembe jutott, hogy beszélnem kell majd Jensonnel is.. El fogok válni. Ő nem azt érdemli, hogy ilyen ember legyen a felesége, a társa. Egy az érzelmeit viszonzó, társra van szüksége. Megérdemli. Neki is joga van a boldogsághoz. Talán.. Talán nekem is lenne hozzá jogom.. De nekem nem ezt írták meg a nagykönyvben. Sokszor gondolkoztam azon, hogy mégis mit tettem, amivel ezt érdemeltem.. Mivel szolgáltam rá erre a véget nem érő szenvedésre? Mégis mit tettem?!

- Hová viszel? – kérdeztem mikor leértünk az autóhoz és be akarta kötni a szemem egy kendővel.

- Az meglepetés. – nevetett.

- Nem szeretem a meglepetéseket. – De még mennyire nem szeretem.. Útálom a meglepetéseket.. Pedig régen mennyire szerettem.. De ezek a megváltozott körülmények között mennyire megváltoztam.. A körülmények és az emberek, mekkora szinten változtattak meg.. Ha egymás mellé állítanánk a régi és a mostani énemet.. Mennyire borzalmas lenne a változás.. Sokkoló..

- Sajnálom. Akkor hanyagoljuk a kendőt. – Húzta el a száját.

- Nem akartalak megbántani.. De tényleg nem szeretem a meglepetéseket..

- Nem gond. Csak így nem lesz akkora a hatás. – vigyorgott megint. Folyamatosan csak vigyorog. Mi a görcs ad erőt neki ahhoz, hogy mindig mosolyogjon.

Kinyitotta előttem az autó ajtaját, majd beszállt mellém. Egy rövidke út után, megérkeztünk egy csodálatos étteremhez. Olyan helyre vitt, amilyenre számítottam. Fényűzés, csillogás, ragyogás.. Minden, ami szem szájnak ingere..

Egy kellemes vacsora után, felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha elmennénk valahova táncolni, bulizni? Én belementem. Már miért ne mentem volna? Már olyan régen voltam egy olyan igazi ereszd el a hajam partiban.

- Menjünk! – Adtam be a derekam.

- Szereted a pörgősebb helyeket? – kérdezte.

- Régebben szerettem..

- És most?

- Régen nem voltam ilyen helyeken. Lefoglal az üzlet. – Húztam el a számat.

- Akkor éppen itt az ideje, hogy bulizzunk egyet! – nevetett megint.

- Lehet, igazad van. Én meg sem kérdezem, hogy te szereted e a bulikat, mert a bulvár tele van a botrányaiddal. – Csúszott ki a számon.

- El ne higgy mindent, amit írnak. Fele sem igaz. – Mosolyogott még mindig. Látszólag nem hoztam zavarba ezzel a témával.

- Tudom milyen a média. – sóhajtottam egy óriásit.

Nem beszéltünk többet, mert odaértünk az egyik belvárosi discoba.

Elég nagy tömeg volt, így fel sem tűnt, hogy két híresség lépett be. Még a ruhám sem volt túl feltűnő.

- Iszunk valamit? – vetette fel az ötletet.

- Már, hogyne. Aztán táncoljunk. – lelkesedtem be.

Valahogy odataláltunk a bárhoz. Leültünk egy-egy székre.

- Mit kérsz? – kérdezte, miközben odahívta az egyik kiszolgálót.

- Vodkát. – Mosolyogtam angyalian.

- Belevaló csaj vagy. Ezt nagyon bírom. – kacsintott rám. – Két vodkát.

Belevaló? Hogy ez a herceg milyen tud lenni.. Mindenki azt hinné, hogy az udvariasság mintaképe. Ahhoz képest elég lenge tud lenni. De nem baj. Így talán még jobb!

Mikor megkaptuk az italainkat gyorsan meg is ittuk. Ő elnézést kért és megkereste a mosdót. Én meg ültem egyedül a pultnál. Ekkor megpillantottam egy pár ismerős arcot. Lewis és Fernando volt. Ott ültek a pult másik végében. Lewis támogatta Fernandot, hogy le ne essen a székről. Még nem vettek észre. És nem is akarom, hogy észrevegyenek. De Harry itt fog keresni. Nem mehetek el. De akkor mit csináljak? Ó az … verje meg!

Miért ront el mindent? Miért jelenik meg mindig? Miért nem hagy békén csak egy kicsit? Úgy szólt a terv, hogy én kísértem őt, és nem ő engem! Drága jó istenem. Mit tegyek? Megvan! Még alakíthatom a dolgokat a javamra. Odamegyek hozzájuk.

Lassan, kecsesen lépkedtem oda hozzájuk. Felrémlett bennem a régi Tina, aki a kifutókon rohangált és mindenki imádta. Úgy éreztem most magam.

- Sziasztok! – Köszöntem rájuk vidáman.

- Ó hello! Maga hogy-hogy itt? – nézett rám Lewis.

- Néha nekem is kell szórakoznom. Nem gondolják? – mosolyogtam.

Fer ekkor nézett fel rám. A szemében mintha az újra éledt reményt láttam volna felcsillanni. Aztán rögtön el is tűnt.

- Maga az? Mit keres itt? Követ engem? Nem rég zavart el.. Most miért van itt? – fájdalmas volt a hangja. Bele nyilallt a szívembe. A jég szívembe. Alig kaptam levegőt. Majdnem megfojtott ez az érzés. Most éreztem először, hogy nehezemre esik ridegen beszélni. Fáj minden szó.. Belül szétmart.

- Ha így folytatja, el kell, hogy küldjem. Holnap verseny van. Maga pedig pilóta. Menjen haza! Akármilyen jó pilóta is, de ha nem teszi meg, ki fogom rúgni. Már van másik tippem a helyére. – Néztem jelentőségteljesen Lewisra. Ő pedig értetlenül kapkodta a tekintetét köztem és Fer között.

- Mi folyik itt? – csattant a hangja annak a férfinek, akire pont nem számítottam.

- Mit keresel itt? 

34./2.rész

Sziasztok!

Hát igen.. Az ünnepek.. A programok.. Az időtlenség.. Nem kezdem el magyarázni, mert szerintem ti is tudjátok! J Meghoztam a 2.részét a 34.résznek. Remélem tetszeni fog. Jövő héten már hozok egy egész részt! A hétvégétől is függ.. Ugye a Forma1.. :D Na majd kiderül!

Ezer csók nektek: Tinaa..

34./2.

***Tina szemszög***

Olyan régóta vártam erre a pillanatra, hogy lássam a szenvedést Fernando arcán. És lám, megtörtént végre. Ahogy anyám elmondta a megbeszélteket, néztem Őt. A gyötrelem, a fájdalom, a kétségbeesés.. Minden látható volt az rajta. Engem pedig rettenetesen nagy káröröm, gyönyörű érzés töltött el, ahogy néztem. De még is valami, olyan érzelem is társult ehhez a gyönyörhöz, amire nem számítottam. Fájdalom.. Sajnálat.. Pont az a két érzelem, amit nem szabadna éreznem. Még vetettem egy utolsó pillantást anyámra, majd hátat fordítottam és kilépkedtem a parkolóba. Intettem a limó sofőrjének, hogy mehetünk. El kellett mennem..

Amikor megérkeztem a szállodához, felcaflattam a lakosztályomba. Sürgősen el kellett intéznem egy telefont. Ami most akár életbe vágó is lehet..

Hirtelen kívülről látom magam. Mintha nem lenne beleszólásom, a most következőkbe.

Kicsöng..

Nana veszi fel.. Beleordítok a telefonba.. Ezen a beszélgetésen, talán tényleg az életem múlik..

- Mami.. – szól bele végre..

- Édesem! – szólok a telefonba, teljesen megkönnyebbülve.

- Mi a baj mami? Miért sírsz? – ekkor vettem észre, hogy hullnak a könnyeim..

- Nem sírok édesem. A maminak elég rossz napja volt. De nemsokára megyek haza hozzád.

- Veled akarok lenni mami. Hiányzol nagyon. – A kis drágám is elkezdett sírni..

- Jajj Picikém. Nem sokára megyek haza. Egész héten veled leszek. – nyugtatgattam.

- Rendben anyu. Szeretlek. – szipogott.

- Én is édesem, én is!!  Most mennem kell édesem. Majd hívlak este. Szeretlek. Puszi.

- Rendben mami. Szeretlek! Puszi.

Azzal letette..

Feküdtem az ágyamon.. És nem láttam semmit a könnyeimtől. A könnyeimtől, amiket ennyi idő után már nem tudtam megfékezni. Elindultak.. és mint szökőár lezúdultak..

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már kezdett sötétedni. Gyorsan becsörtettem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam, sminkeltem. Felvettem a délelőtt kiválasztott ruhát és cipőt. És már kész is voltam. Pont időben, mert kopogtak.

Felvettem a táskámat az ágyról és mentem ajtót nyitni. Ám megint nem az állt előtte, akire számítottam.

- Fernando.. Mit keresel itt? – Nagyon meglepődtem. Akkor pedig még inkább, amikor láttam, hogy könnyes a szeme. Amikor pedig rám nézett, majdnem elájultam. Ráncos volt. Megtört. És ittas. Emlékeim szerint sosem ivott. Csak bulik alkalmával. Egyszeriben mintha, 20évet öregedett volna. De ekkor megint belém nyilallt a káröröm. Hát persze. Ez miattam van.

- Tudom, hogy te vagy Tina. Neked kell lenned. Az nem lehet, hogy meghalt. Az nem lehet. Miattam.. Ne..!! – sírt, mint egy kisfiú.. Először megijedtem, hogy rájött valamire, de aztán rájöttem, hogy csak a kétségbeesettség beszélt belőle.

- Menj el Fernando! Nem vagyok Tina! Ha nem jegyezted volna még meg, Lejla Milton vagyok. Elmondom ezerszer is. A nevem Lejla és nem Tina! – ordítottam vele.

- Ne tedd ezt velem. Ne hagyj el te is. – Belenézett a szemembe, majd leült a küszöbre.

- Te miről beszélsz? – Tényleg nem értettem. Kire gondol? Ugye ezt nem úgy értette, hogy Tina is elhagyta? Ez teljesen megzakkant. Az agyára ment a pia. – Kelj fel onnan!

- Rendben. Elmegyek. De ezt nem hagyom annyiban… - Ködös tekintettem a szemembe nézett és elkóválygott. Még utána néztem, aztán becsuktam az ajtót és nekidőltem. Az ajtónak támaszkodva végigcsúsztam rajta és leültem a földre. Hogyan tovább??