32.rész..

Sziasztok!!

Nos ez a rész nem lett túl hosszú.. Sőt rövid lett. Ezer bocsánat érte, de annyi dolgom van, a suli is teljesen lefáraszt. Plusz most, hogy belevágtam még egy történetbe.. Hát nem igazán tudom, hogy fogom bírni. De majd elválik. Igazából, tetszeni sem nagyon tetszik most ez.. de ez van. Igazából, hogy őszinte legyek másfél óra alatt dobtam össze, tehát millió bocsánat, ha nem nyeri el a tetszéseteket. 

A döntésképtelenségemről annyit, hogy mindenkinek iszonyatosan köszönöm a rengeteg tanácsot. Nagyon sokat segítettetek nekem! <3 Viszont úgy döntöttem, hogy túl fontos nekem ez a történet. 

Köszönöm mindenkinek aki kommentelt az előző részhez is <3 

Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! 

Puszi: Tinaa..

32.rész

- Na akkor mindent megbeszéltünk csajok? – kérdeztem inkább magamat.

- Neked kellene tudnod. – motyogta a papírokba bújva Deby.

- Ha eszembe jut még valami úgy is hívlak titeket. Most pedig a tanácsotokra van szükségem. – mondtam félénken.

- A nagy Lejla Hamilton tanácsot kér tőlünk? – meresztették a szemüket mindketten.

- Ja. Segítsetek kiválasztani a ruhámat estére. Le akarom hengerelni Harryt. – illegtem billegtem előttük viccesen.

- Ó! Hát erről van szó? Tetszik neked a herceg? – kezdtek nevetni már megint.

- Ne nevessetek már mindenen. Mi ez a nagy jókedv? – kezdtem mérges lenni.

- Szerintem vedd fel azt a feketét, amelyiket múltkor együtt vettünk. Az pont illik az alkalomhoz. – váltott komolyra Nicole.

- Vagy azt a színeset?! – kontrázott Deby.

- Akkor legyeeen.. aaa.. fekete. – döntöttem végre. – És most mit vegyek fel? – nézegettem tovább a bőröndöm.

- Ezt! – húzott elő egy sárga fekete ruhát Nicole.

- Ezzel. – mutatott fel egy pár fekete cipőt Deby.

- Köszönöm csajok! Ezúttal is megmentettétek az életem! – öleltem meg őket. De ismét egy pillanat volt az egész. És már vége is szakadt. Most nem én voltam az, aki elváltam tőlük. Ők.. automatikusan.

- N majd talizunk a pályán! Puszi! – köszöntek el, majd távoztak.

Én gyorsan összekaptam magam és elindultam lefelé az aulába. E közben viszont eszembe jutott valami. A bosszúmmal kapcsolatban. A pályán meg kell keresnem anyámat.

Amikor leértem a földszintre, rögtön megpillantottam Harryt és a sok testőrét. Éppen Bernievel és anyámmal beszélgetett.

-Sziasztok! – léptem oda hozzájuk.

- Szia! – köszöntek kórusban.

- Indulhatunk? – érdeklődött anya.

- Miranda. Majd szeretnék veled pár szót váltani a pályán, ha nem gond. – grimaszoltam rá, de szerencsére ezt már senki sem látta, mert elindultak a limuzinok felé.

- Majd a pályán. – nézett rám jelentőségteljesen.

- A szabadedzés után megkereslek. Bernie irodája?

- Igen!

Én és a herceg egy külön limóban utaztunk. Egész végig beszélgettünk. Elmondta például, hogy utálja a sajtót. Hogy az édesanyja is miattuk halt meg. Most pedig az ő magán életét feszegetik. Én is meséltem neki arról, hogy milyen az életem. Persze füllentettem egy kicsit, mikor megkérdezte, hogy mi van a családommal. Azt mondtam neki, hogy meghaltak a szüleim. Nem kell neki tudnia mindenről, még..

- Tehát ez a Ferrari birodalma? Eszméletlen! Itt minden piros! – nevetett Harry.

- Ó igen! Csak én vagyok sárga. – nevettem.

- Te mindenben gyönyörű vagy Lejla. – Nézett végig rajtam.

- Köszönöm. – úgy csináltam, mint aki zavarba jött. Pedig hát..

Körbe vezettem mindenhol, majd leültünk megnézni a szabadedzést. A pilótáink 3. és 5. lettek. Nem is olyan rossz. Miután vége lett, otthagytam Harryt Bernie és a két pilótám társaságában, én pedig elmentem megkeresni anyámat. Benyitottam Bern irodájába ahol anyám a kanapén ülve újságot olvasott.

- Beszélnünk kell! – mondtam flegmán.

- Miről kislányom? – kérdezte kedvesen, persze csak tetette.

- Miért uszítottad rám a herceget? Mit akarsz vele? – érdeklődtem.

- Úgy hiszem, ő a legalkalmasabb ember arra, hogy féltékennyé tedd Fernandot. Látszólag még mindig beléd szerelmes és nem abba a kis szukába. – célzott itt Lénára. – Talán ő az egyetlen ember akihez képest senkinek érezheti magát. – hajtogatta szépen össze az újságot és felállt. Odaállt elém és egyenesen a szemembe nézett. – Ugye tudod mi a dolgod?

- Épp úgy útálom, mint te! Nem kell mindig figyelmeztetned! – mutattam a lényegre keserűen.

- Csak nem akarom, hogy elfelejtsd miért is vagyunk itt. És miért vagy most ilyen. Jég. – mutatott végig rajtam.

- Soha sem fogom elfelejteni. – mondtam elszántan. – Pont ezzel kapcsolatban akartam még mondani valamit.

- Mit? – lett egyszeriben kíváncsi.

- Mi lenne.. ha.. – húztam egy kicsit az időt, na meg az agyát.

- Mi lenne ha?? Nyögd már ki! – lett egy kicsit mérges. Ő sosem tudta palástolni előlem az érzelmeit. Sőt hogy őszinte legyek, előttem senki sem tudta igazán.

- Azt kell mondanod a sajtónak, hogy meghalt az egy szem lányod. Ezzel eloszlatjuk a kétségeket Fernando és a két liba fejéből. Plusz, ha úgy van, ahogy mondod, Fernando szenvedni fog ez miatt. – avattam be a részletekbe, és hiába is tagadnám élveztem a helyzetet. Élveztem, hogy végre elkezdődött a hajsza. Már éreztem a vérszagát.

- Kislányom, mondták már, hogy neked mennyi eszed van? – lelkesedett be Miranda.

- Legyél szomorú, amikor innen kimész. Öltözz szín feketébe. És ha a sajtó odamegy hozzád, sírd el magad. Vagy olyan jó színész, mint én. De még jobb manipulátor. – kacagtam. – Vesd be magad!

- Így lesz! De most menj! Csavard az ujjad köré az összes pasit. Ja és válj el végre Jensontól. Van egy lány, aki tetszik neki. Hagy menjen útjára. – teljesen meglepődtem. Anyám tényleg valaki érdekeit nézi? A sajátján kívül? Aszta.. Hova fejlődik ez a világ.? Kihessegetett az irodából, én pedig visszaindultam a hercegemhez és a drága pilótámhoz…

Döntöttem.

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy belekezdek egy új történetbe. o.o Szeretnéék nagyon sok komit kapni, ugyanis ennek a történetnek a folytatása ezen fog múlni. Ha érdekel titeket folytatom. Ha nem, hát bezárom. :'D 
Kilábaltam a fájdalmas helyzetemből. Úgy döntöttem folytatom ezt a történetemet is. Túlságosan a szívemhez nőtt, ez alatt a lassan 1 év alatt. <3 Rájöttem, bármennyire is fáj ezt a történetet írnom, tripla annyira élvezem is. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Talán majd hasznosítom ;) Nos nem is húzom az időt.
Itt az oldal: http://kettoselet.blogspot.hu/
Remélem tetszeni fog és sok komit kapok! :) Ide az új részt holnap hozom. Addig is sok puszi mindenkinek. Kitartás már csak két nap és hétvége. 
Puszi: Tinaa..

Döntésképtelen.

Sziasztok..

Nos arról van szó, hogy egyszerűen már jobban szeretek írni és az álomvilágomban lebegni mint élni. Ez nem igazán tudom mitől lehet. Eléggé el vagyok szontyolodva mostanában és másra sem tudok gondolni csak a történetem folytatására. Ezzel kapcsolatban pedig annyi dolog jutott eszembe. És nem tudok dönteni. Szeretném, ha segítenétek nekem. Szeretnék ihletet meríteni belőletek, hogy hogyan is rakjam össze a dolgokat. Ezek ötlöttek az eszembe, mikor Brigi kommentjéhez válaszoltam.


Először is Jenson alakja a történetben. Ahogy mondtam, Jensnek más lesz innentől a szerepe. Tudjátok alapvetően ennek a történetnek az a lényege, hogy vannak olyan helyzetek amikor teljesen egyedül vagy és, hogy mindenki gonosz.. és csak magadra számíthatsz. Teljesen senkiben sem bízhatsz meg, még akkor sem ha ettől rettenetesen egyedül érzed magad. Itt jön képbe Deby és Nicole. Mi van akkor ha Tina bennük sem tud teljesen megbízni? Mi van akkor, ha ő már sohasem tud senkiben megbízni többé? Szörnyű belegondolni Tina helyzetébe, hogy milyen lehet úgy élni, hogy mindenki elárulta aki az életénél is fontosabb volt számára. Ahogy ebbe belegondolok. Talán.. én sem tudnék már megbízni senkiben. Még akkor sem ha tudom, hogy ők sokat segítettek nekem.
A jogos bosszú,ami viszont nem csak a bűnösöknek, hanem magának Tinának is szörnyen fáj. Szokták mondani, hogy édes bosszú.. De mi van ha ez a bosszú téged is tönkretesz? Mi van ha már annyira belefáradtál a fájdalomba, hogy már nincs erőd megbosszulni? Mi van akkor ha már nincs erőd igazságot tenni? Felhagynál a bosszúval? Inkább élnél úgy tovább, hogy tudod, hogy azok az emberek megölték a húgodat, és ráadásként még téged is tönkretettek, puszta unalomból? Ezek után lenne benned annyi jóindulat, hogy felhagyj a bosszúval? Hagynád, hogy a bűnösök úgy éljenek tovább, mintha mi sem történt volna?
A herceg.. Magam sem tudom, hogy jutott eszembe. Talán abból, hogy kellene valaki akivel hencegni tud Tina? Fogalmam sincs. A herceg talán egy olyan támpont lenneTinának aki mellett végre túlléphet a múlton? Vagy a herceg is csak arra vágyik, hogy ezt a gyönyörű nőt meghódítsa és végül eldobja, mert úgy érzi ő felsőbbrendű? Ha Tina újra elkezdene bízni.. mi garantálná, hogy nem küldenék padlóra újra? Mi garantálná, hogy nem teszik tönkre megint?
És mi van akkor ha Tina hiába áll bosszút? Mi van ha kiállja a keserves próbákat? Tönkretesz mindenkit, de ebben ő is tönkremegy? Mi van ha a bosszú őt jobban megviseli mint a bűnösöket? Mi van ha ő esik el ebben a csatában? Mi van ha belül gyengébb annál amit kimutat? Ha belül még mindig ugyanaz a gyenge naiv kislány, aki bízni akar mindenkiben aki újra feltétel nélkül szeretni akar? De mi van akkor, ha akármennyire is fáj, akár mennyire is tönkre teszi magát.. véghez viszi a tervét? Mert a lánya.. a lány aki Fernandotól van.. Mindig a húgára fogja emlékeztetni, és arra, hogy Fernando ölte meg.. Ráadásul még meg is gyalázta. Mi van akkor ha Tina az letét adja a bosszúért? Mi van ha Tina a végére tényleg az a jégkirálynő Lejla lesz akit senki és semmi sem tud felolvasztani? Mit fog tenni a jégkirálynő ha már elvégezte a dolgát? Mi fog vele történni ha már mindenkin bosszút állt és egyedül marad? A jégszívét feltudja valaha olvasztani valaki? Vagy a titok amiről még nemtud kemény karóként döfi szíven? Talán a jégkirálynő jégszíve ettől a karótól szilánkokra törik és végleg elpusztul.. A szilánkok talán mások szívébe is belefúródnak? Ha a jégkirálynő meghal.. azzal minden rendbe jön? Mi van ha a lánya később miatta akar bosszút állni?
Van ennek a történetnek egyáltalán vége? Be lehet ezt fejezni? Kérdezem én az író..

Ez a történet.. úgy született meg a fejemben, hogy hasonló dolgokat éltem át. Engem is elárultak. Tönkretettek. A szeretteimnek ártottak. Most felteszek egy nagyon fontos kérdést. Megéri ezt a történetet folytatnom? Az ára.. az, hogy teljesen átveszem Lejla jéghideg stílusát. Ezzel a történettel a saját életemet is befolyásolom, hisz felszakítom a régi sebeket, amiket oly nehézségek árán eltemettem.
De kérdezek még egyet. Van úgy siker, ha az ember nem szenved meg érte? Meggyőződésem, hogy nincs. Talán, hogy egyre jobb legyek, át kell élnem a múltamat. Talán ennek így kell lennie..

31. rész - Miért érzek így? Miért van ez? Segítsen valaki.. Nem bírom már sokáig…

Sziasztok!!

Mivel beteg vagyok/voltam..(Szerencsére már jobban vagyok.:) ) Ezért tengernyi időm volt itthon, ezért két nap alatt megírtam nektek egy részt. Annyira nem lett hosszú, mint az előző, de csak ennyi tellett tőlem:\ Remélem tetszeni fog és kapok pár komit! :$ Nagyon örülök akár 1-2 szónak is <3

Sokat segítenének a komik, mivel megint zátonyra futottam. Megint ihlet hiányban szenvedek. Mármint azt tudom, hogy a herceggel mit akarok, de utána passz. (eztmajdcsakavégénértitekmeg>.<) Kérleek segítsetek nekem. Tudnotok kell, ugyanis, hogy rám egy-egy komi nagy inspirációval hat.

Előre is köszönöm nektek! Jó olvasást!

Ezer csók: Tinaa..

31. rész

 Miért érzek így? Miért van ez? Segítsen valaki.. Nem bírom már sokáig…

Sötét volt és Jéghideg. Csak álltam egy helyben és rettegtem. Átfogtam két karommal a felsőtestem, hogy ne fázzak annyira. És talán.. hogy próbáljam védeni magam. Egyszer csak a lábaim felmondták a szolgálatot és térdre rogytam. De még mindig teljes erőmből szorítottam magam.  És akkor jöttek a képek. Körbe körbe forogtak körülöttem. És gúnyosan mutattak rám. Nevettek rajtam. Az ördögi kacajok fülsüketítőek voltak. Hirtelen elengedtem magam és két tenyeremet a füleimre nyomtam.

-NEEE!! Hagyjatok békén! – sírtam.. Üvöltöttem teljesen kikelve magamból. Ám a könnyeim nem folytak le az arcomon, hanem odafagytak.

- Nem menekülhetsz! Még jobban tönkre fogunk tenni! – kacarászott előttem Selena lebegő gúnnyal és kárörömmel teli arca.

- Mi mindenhol megtalálunk! Bárhová is futsz.. – Folytatta Nika amit Léna elkezdett. Ugyan azzal a kárörvendő arccal.

- Miért teszitek ezt velem? – sírtam tovább. – Ti vertetek át engem! Én mindent megtettem értetek! Ti meg tönkre tettetek. Ti változtattatok Jégkirálynővé. – mutattam sírva az arcomon megfagyott könnycseppekre.

- Mindent elértél ebben az életben, amit én akartam! Elvettél tőlem mindent!! – Ordított kikelve magából Léna lebegő hasonmása.

- Nem tettem semmi ilyesmit! – tápászkodtam fel remegve a padlóról. – De ti annál többet! Pokollá változtattatok az életem. Ti tettetek azzá, aki most vagyok. És ezért drágán megfizettek. – ordítottam.

- Lea, Lejla.. Lejla.. Kelj már fel az isten szerelmére. – rázott fel rémálmomból Jenson. – Végre.. – Sóhajtott egy óriásit.

Ahogy ránéztem, láttam a könnyeket a szemében. A sajátomban pedig éreztem.

- Tina.. 4 éve nem láttalak sírni.. Egyetlen könnycseppet sem láttam az óta a szemedben. Mondd el mit álmodtál.

- Én nem sírok! – jelentettem ki határozottan és kitöröltem a szememből azokat a valamiket.

Felálltam az ágyból és becsörtettem a fürdőbe. Megmostam az arcom hidegvízzel és a tükörbe néztem. Egy roncsot láttam. Egy nőt, aki szép, ugyan de a fénye megkopott. Az idő meggyötörte. Arcvonásai megkeményedtek. Egy tönkre tett nő nézett vissza rám a tükörből. El kell tüntetnem ezt a nőt. Azt mondják, a smink ápol és eltakar. Ebben az esetben igazat adtam ezeknek a szavaknak. Levettem a hálóingem, teleengedtem a kádat forró vízzel és beleültem. Fél óra ázás után egy szál törölközőben visszamentem a szobába. Jenson még mindig ugyanúgy ült ott az ágyon ahogy otthagytam.

- Nem fázol? – kérdezte aggódva.

- Nem! – vágtam rá egyszerűen. – Miért ülsz még mindig ott? Lassan indulnunk kellene. – Mondtam semleges hangon és odasétáltam a gardróbomhoz.

 - Tényleg jégkirálynő vált belőled. De figyelj! Csak magadat teszed tönkre. Ne csináld ezt végig. – kérlelt most már előttem állva.

- Te nem élted át azt, amit én.. Te nem mentél keresztül azon a sok szörnyű dolgon, amiken én.. Te nem tudod felfogni, milyen az, amikor a számodra legfontosabbak hátba szúrnak, és a vesztedet kívánják. Ne ítélkezz. Nem én akartam ilyen lenni. Én szerettem naiv és mosolygós kislány lenni, az akkori kis piti problémáimmal. – mondtam a szemébe nézve teljesen érzelemmentesen.

- Ahogy a szemedbe nézek.. Már nem látok semmi féle jóérzést. Nézem és nézem, de csak a rigedséget és a jéghideg gyűlöletet látom benne. Csak a bosszú éltet. Nem látok fényt, ahogy rád nézek. Egy sötét megkeseredett nőt látok. Néha úgy érzem, hogy nem is tudom ki vagy igazából. – csapott egyet a gardróbajtóra dühében és elkeseredettségében. – Mióta visszatértél és elkezdted a bosszúhadjáratodat, másból sem állsz csak a fájdalomból. Tudom, hogy még mindig szereted Fernandot. De ezzel csak magadnak ártasz. Belül felőröl téged az, hogy nem tudod összeegyeztetni az iránta érzett két érzelmed. Mert ő az, akit a világon mindennél jobban gyűlölsz és az is, akit a legigazabb szerelemmel szerettél. Eddig nem szóltam. Sosem kérdeztem. A lányodat is úgy szerettem mintha a sajátom lenne. Mindig láttam a szemedben a fájdalmat. De nem ennyit. Mostanában már szabályosan megijedek, ahogy a szemedbe nézek. Félek tőled. Félek attól, aki lettél, de még jobban félek attól, aki ezek után lesz belőled.  – mondta lesütött szemmel, összetörten.

- Jenson.. Tudtad jól, hogy egy lelkileg sérült embert veszel feleségül. Tudtad jól, hogy ki vagyok és mi áll mögöttem. Sajnálom, ha félsz tőlem.. de nem tudok visszaváltozni. Túl sokat szenvedtem ahhoz, hogy újra olyan legyek, mint régen. Nem megy. Nem akarok újra gyenge lenni. Nem akarom, újra kiszolgáltatni magam a gonosz embereknek, akik csak a vesztemet akarják és azt, figyelik, hogy mikor hibázom, mikor gyengülök el. Túl sok ellenségre tettem szert ahhoz. Azzal, hogy elhatároztam, hogy megszülöm a lányom és tovább élek, megpecsételtem a sorsom. Nem is értem miért beszélünk erről. Azt hittem te jól ismersz. De úgy látszik, mégsem eléggé. – újra felvettem a páncélom. Újra belebújtam a jégkirálynő állarcomba. – Ha félsz.. menj el.. Hiányozni, fogsz, de menj el..

Azzal elfordultam tőle.

 A kiválasztott ruháimmal a kezemben átmentem a lányom szobájába, megsimogattam az édesen alvó pofikáját és bementem az ő fürdőjébe.

smink

Felvettem a kiválasztott ruhát. Megcsináltam az elég vadra sikerült sminkem. Ami megjegyzem tetszett. Megfésültem a szögegyenes hajam, megcsináltam a frufrum és már kész is voltam.

Mikor visszamentem a Lizi szobájába, még mindig édesen aludt. Nyomtam az arcára két puszit, betakargattam és lementem a földszintre. Nana már sürgölődött a konyhában. Megbeszéltem vele, hogy figyeljen Lizire és szóljon, ha bármi van. Felkaptam a tegnap bepakolt bőröndöm és elindultam. Ám az ajtóban nem várt vendég fogadott.

- Raikkönen… Neked nem kéne már Ausztráliában lenned? – néztem rá meglepetten.

- De.. De összevesztem Jennivel és lekéstem azt a fránya gépet. Nem akarsz elvinni magaddal? – kérdezte morcosan.

- Hogy a francba késted le a saját magángépedet? – értetlenkedtem.

- Úgy, hogy nem magángéppel akartam menni, hanem a csapattal.. De lekéstem. – fújtatott.

- Ezért nem kell nyalni a csapatnak. – nevettem rajta, mire csak egy nagyon csúnya nézést kaptam ajándékba. – Gyere, menjünk Jégember.

Mikor odaértünk egyenesen a szállodába fuvaroztak a rám váró limóval. Mint kiderült, a Ferrari egy hotelbe szállt meg a Lotus-al. Nagyon nagy örömömre. A sofőr egyenesen a bejárattal szemben állt meg, ahol 4 debella testőr várt rám. Kinyitották az ajtót, kisegítettek, aztán pedig bekísértek és a közelembe se engedtek egy keselyűt se. Nem adok interjúkat. Hagyjanak békén. Majd a pályán kapnak 1-2-őt, de engem hagyjanak békén. A testőrök felkísértek a lakosztályomhoz, majd bementem és kipakoltam. Mikor végeztem felhívtam Deby-t, hogy elárulja, mikor jön.

- Debora. Itt vagyok Ausztráliában, ti mikor értek ide Nicole-al? Hagytam lent a recepción egy levelet miszerint kísérjenek fel hozzám, ha megérkeztek.

- Most érkeztünk meg. Amint kijutunk a pilótákat váró rajongók gyűrűéből, indulunk oda. Áuuu – kiabált keservesen a telefonba.

- Mi van már? – ijedtem meg.

- Valamelyik őrült szurkoló megdobott egy tollal. Látta, hogy nem pilóta vagyok és ez lett a jutalmam. – zsörtölődött.

- Jajj te szegény. – játszottam el, hogy sajnálom, de közben alig tudtam visszatartani a röhögésem.

- Ne nevess már ki. – háborgott, de halottam a hangján, hogy ő is nevet magán.

- Akkor én addig eszek valamit. Várlak titeket. Puszika.

- Szia, Jégkirálynőnk. Csókszi.

Azzal kinyomta.

Felhívtam a szobaszervizt, hogy hozzanak nekem sürgősen valami kaját. Még jó, hogy tényleg királynőként bánik velem mindenki, ennek köszönhetően 10percen belül kaptam egy egész hadseregre való kaját. Miután végeztem, csengettek, azt hittem a lányok azok ezért siettem ajtót nyitni, ám váratlan vendégek álltak az ajtómban. Bernie és egy fiatalember volt.

- Lejla. Hoztam hozzád valakit. Mióta volt a bejelentésed, azóta találkozni szeretne veled. – mosolygott rám kedvesen Bernie és bentebb tolta az ajtón az idegent.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetem kisasszony. – mosolygott a számomra (viszont a világnak nem) ismeretlen úriember és kezet csókolt.

- Harry Herceg.. Micsoda megtiszteltetés. – sápítoztam. – Lejla Milton vagyok, én is örvendek. – mosolyogtam rá végül.

- Nekem megtiszteltetés, hogy megismerhetek egy ilyen gyönyörű hölgyet. – Kaptam még egy kézcsókot.

- Nos, nekem sok dolgom van mennem, kell. Beszélgessetek csak. – intett Bernie és már el is tűnt.

- Minek köszönhetem ezt a látogatást? – érdeklődtem kedvesen, miután bentebb invitáltam a herceget.

- Szerettem volna önnel megismerkedni. És ha önnek nem okoz, gondot el szeretném vinni este vacsorázni. – mosolygott közvetlenül. – És mindenek előtt szeretném, ha tegeződnénk. Kérem, szólítson Harrynek.

- Köszönöm, Harry. Én pedig szeretném, ha Leának vagy Lejlának hívnál. Hogy is mondhatnék egy ilyen ajánlatra nemet? – mosolyogtam.

- Tudod, nem bírtam kivárni a Brit nagydíjat, hogy találkozhassak veled, ezért ideutaztam. Bernie már nagyon sok jót mesélt rólad.

- Valóban? Remélem, te pedig megengeded, hogy majd körbe vezesselek a Ferrari bokszában.

- Minden féleképpen. Viszont most mennem kell. El kell még intéznem pár dolgot. Mikor indulsz a pályára?

- Dél körül. A második szabad edzést már látni szeretném. – mosolyogtam.

- Akkor örülnék, ha velem tartanál, és együtt mennénk. – Láttam rajta, hogy oda van értem. Én pedig így első találkozásra szimpatikusnak véltem. Ez az ismeretség pedig még később jól is jöhet.

- Benne vagyok! Akkor lent a hallban találkozunk. Kb. mikor is?

- Dél előtt 10 perccel. Ha neked is jó. – aggodalmaskodott.

- Persze, nekem tökéletes. Örülök a találkozásnak. – kísértem ki az ajtóig.

- Én is, elmondhatatlanul. – vigyorgott megint. Majd kezet csókolt és elment.

Az Isten verje meg. Mit akar anyám? Miért állította rá a hercegre Berniet? Most agyalhatok azon, hogy mit vegyek fel este a vacsorához. Biztos nem valami gagyi helyre visz. Ahhh anyaa.. Őt is fel kell hívnom miután végre, megérkeznek Nicoleék is. Amint ezt gondoltam, már csöngettek is, én pedig szaladtam az ajtóhoz, remélve, hogy most már tényleg ők érkeztek meg.

- Na, végre!! – könnyebbültem meg mikor megláttam a lányokat az ajtóban. – Gyertek gyorsan, meg ne lásson senki titeket.

- Ja, én is azt mondom, hogy végre.. Még mindig fáj a fejem, ahol megdobtak azok az őrült rajongók. Nem is értem mit kerestek ott. A pilóták már régen a pályán körözgetnek. Na és miért pont britek.. Áh, nem is érdekel. – zsörtölődött Debora a fejét vakargatva.

- Brit rajongók voltak a reptéren? Atya úr isten! Akkor tudom, kit vártak, helyettetek. – nevettem fel hirtelen. Ők pedig elég furán néztek rám, nem értették miért nevetek. – Tudjátok ki járt nálam az imént? – nevettem tovább.

- Nem, de úgyis elmondod. – mondta vállvonogatva Nicole.

- Akkor már csak azért sem. – Húztam ki magam. – Mondjatok el mindent a céggel kapcso…

- Naa Lea mondjad. Kíváncsiak vagyunk. – Néztek rám kölyökkutya szemekkel. 
- Na, jó. - Adtam be a derekam nevetve. - Őfelsége Walesi Henrik Károly Albert Dávid herceg.- Mondtam komolyan, mintha be akarnám konferálni valami ünnepélyre. Az arcukon először az értetlenség, aztán a döbbenet. majd megint az értetlenség tükröződött. Nekem nevetnem kellett azokon az arckifejezéseken amiket vágtak.

- Kicsodaaa? – szólalt meg végre Nicole először. – Te viccelsz. – mondta fapofával, továbbra is hitetlenkedve.

- Dehogy viccelek. Tényleg itt volt és csak miattam jött ide. Elhívott vacsorázni este. – ahogy kimondtam, még a saját fülemnek is hihetetlen volt.

- Ne nevettess már. – mondta Deby is hitetlenkedve. Legyintett egyet a kezével és lehuppant a kanapéra.

- Most tényleg nem hisztek nekem? – hitetlenkedtem most én komolyan rájuk nézve.

- Hát Lea, te olyan gyönyörű vagy, hogy nem csodálkoznék rajta, hogyha egy herceg csak azért utazott volna el ide, hogy megismerhessen téged. De be kell vallanod, hogy tényleg elég furcsán hangzik. – mondta diplomatikusan Nicole.

- Nem fura ez. A nevelő apám a forma1 ura. A világ egyik leggazdagabb embere. Mindenki ismeri világ szerte. Már miért lenne fura, hogy a forma1 legnagyobb múltú istállójának tulajdonosával meg akar ismerkedni? Abból, amit olvastam róla, úgy tűnt, hogy szereti az autókat és a versenyeket. – húztam ki magam büszkén.

- Nem úgy értettem a furát. Hanem, hogy nem hiszem, hogy az autók miatt keresett meg téged. – Artikulált Nico, miközben eljátszotta Debyvel, hogy a herceg megbámulja a melleimet. Nicole elkezdte rázni magát, illegett billeget, Deby zsebre vágott kézzel lazán elsétált Nico mellett. Mikor viszont egymás melléérnek Nico megemelte a melleit, Deby pedig kikerekedett szemekkel és leesett állal botladozott tovább. Azt hittem bepisilek a röhögéstől.

- Ti hülyék vagytok, esküszöm. – Dőltem rá a kanapéra, de még mindig nem tudtam abba hagyni a nevetést.

- ÉS te pont ezért szeretsz minket. – Fújták kórusban a színjáték után nevetve.

- Meglehet. – Lélegeztem nagyokat, mikor végre abba tudtam hagyni a röhögést. – De kezdjük el megbeszélni a dolgokat, mert délben a herceggel megyek a pályára.

- Khm jó. – kuncogtak még egyet a hátam mögött.

30.rész

Sziasztook!

Hát el sem hiszem. Elérkezett a 30. rész. Mikor belekezdtem ebbe a történetbe, nem gondoltam volna, hogy megérem a 30. részt és, hogy ennyi mindenki olvasni fogja az oldalam. Sok blogom volt már, de egyik sem volt ennyire sikeres. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasta a blogom. Aki kommentelt és szavazgatott annak duplán köszönöm. Minden egyes dicsérő szó elmondhatatlanul jól esett. Simogatta a lelkem és szívem. Ugyanis szívből írtam nektek. Nagyon köszönök mindent! Remélem ez a rész is tetszeni fog! Mindenkinek jó olvasást hozzá.. <3

Csókcsók: Tinaa..

30. rész

***Léna szemszög***

- Hát nem értitek? Ez a nő, Tina! Jött kísérteni minket. Biztos dühös, hogy elvettél feleségül. – mondtam mosolyogva Fernek.

- Nem lehet ő.. Mindig is volt valaki, de egy szál semmibe ment el. Hogy lehetne ekkora befolyású úri nő? És a modora. Tina, mindig befolyásolható volt, naiv. És áldott jó szíve van. Pont ezért tudtuk eltitkolni előle, hogy te szereted Fernandot. Ő kedves volt, mindenkivel. Aranyos. Nem lehet ő.. – pityeredett el Nika mellettem.

- Ez a nő.. Jéghideg. Az egész világot utálja. Undok, és elviselhetetlenül magabiztos. Tina is gyönyörű volt, de ez a Lejla.. A külseje.. Eszméletlen, csodálatos. De ez a nő gyűlöl mindent és mindenkit. Ezért sem lehet ő.. Ahogy mondtad Nika, neki nagyon nagy szíve volt. - suttogta Fer.

- Ne legyetek már ilyen ostobák. Még mindig hiányzik nektek? Ha nem ő ez a Lejla vagy ki a csuda, akkor biztos meghalt. Tök egyedül ment el. Rajtunk kívül senkije sem volt. – Mondtam már dühösebben.

 Én vettem rá Nikát arra, hogy csapjuk be. Nagyon nehéz dolgom volt. Ő és Fer is nagyon szerették, vagyis még szeretik is Tinát. De én mindig is gyűlöltem. Fernandoval mi már régebb óta ismertük egymást, szerelmesek voltunk. De aztán megjelent Tina a gondjaival. Fernando pedig fokozatosan szarta le a fejem. Ezt meg akartam neki bocsájtani, de mikor Svájcban ő lett a legkeresettebb modell.. Minden, amit akartam, elvette. Fernandot, az álom munkám. És ráadásul úgy, hogy közben ő azt hitte milyen jól csinál mindent.

- Szerintem fogadjuk el az ajánlatát. Kizárt, hogy ő lenne, Tina ebben megegyezhetünk. De valljuk be amit ez a Lejla mondott a céggel kapcsolatban, az-az ő szempontjából nagyon is reális. Valahogy meg kell győződnie arról, hogy nem e lopják meg. – mondta nyugodtan Fer a szemembe nézve. Egyenesen nekem mondta, tudta, hogy Nikát nem kell meggyőznie.

- Rendben. Legyen. Én is úgy gondolom, hogy nem ő Tina, de azért akkor is fura nekem ez az orbitális hasonlóság. És a felénk mutatott undor és ridegség is szúrja a szemem. De lehet, hogy már paranoiás vagyok. – mondtam és a végén elmosolyodtam.

- Köszönöm szívem. – mondta Fernando és kaptam egy csókot. – Hívjuk fel, most rögtön.

***Lejla (Tina) szemszög***

- Csörög a telefonod. – mondta Deby.

- Én is hallom, csak nem találom ebben a fránya táskában. – morgolódtam.

- Add már ide. – Elvette a táskát a kezemből, belenyúlt és a kezembe nyomta a telefonom.

- Hello? Itt Lejla Milton.

- Üdvözlöm. Csak azért telefonálok, mert mégis úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk az ajánlatát. Majd hívom, ha megvan a társtulajdonos. – Szólt bele Fernando.

- Valóban? – nevettem egy óriásit.

- Igen. Majd értesítem. Visz hall.

- További szép napot.

Kinyomtam. Nevető görcs tört rám, hogy egy félóra alatt meggondolták magunkat.

- Mi van már? Én is hagy nevessek. – Nézett rám kölyökkutya szemekkel Debora.

- Már most meggondolták magukat. Annyi volt, hogy eljöttem érted a lakásodhoz. – nevettem tovább. Mérhetetlen boldogsággal töltött el, hogy ennyire nem tudnak nekem ellenállni.

- Az ökrök. Ha tudnák, hogy a vesztükbe futnak. – nevetett ő is velem.

- Deby, meg kell keresnetek őket. Mondd majd meg nekik, hogy hármójuk közül, egy embernek lehet a nevén a cég azon része, amelyet ők birtokolnak. A másik részt, amit mi fogunk birtokolni, az-az én nevemen lesz. Persze úgy, hogy ezt ők ne tudják. Tied a haszonélvezeti jog. Te irányítod. Nekem nem kell belőle pénz. Amit kerestek te megtarthatod. Mindenképpen rá kell venned őket, hogy 51% adjanak el neved, mert csak akkor léphet tovább a terv. Ez elengedhetetlen feltétel.

- Mégis miért? – értetlenkedett.

- Nem érted? Akkor többségi résztulajdonos leszek. Tehát bármit megtehetek a céggel.

- Mondjuk tönkre is teheted. – mosolygott cinkosan.

- Vagy bejuthatsz olyan helyekre, ahol a papírjaikat tartják. Egy szóval, bármit megtehetek velük.  – nevettem ördögien.

- De Lea.. – komorodott el. – Kit akarsz először tönkretenni?

- Lénát! – gyűlölettől izzott a hangom.

- Tudtam. De kérlek, mondd, hogy nem Fernando miatt. Rajta is bosszút kell állnod. Nem szabad szeretned. Ő ártott neked és testvérednek a legtöbbet. – suttogta a kemény szavakat.

- Tudom.. – Könnyesedett be a szemem. De időben észbe kaptam és még mielőtt kicsordulhatott volna kitöröltem a szememből.

- Lea. Te is ember vagy. Teljesen normális, ha néha sírsz. Ha ennyi ideig fojtod, magadba belebolondulsz megint. Ne tedd ezt magaddal. – az aggodalom sütött a hangjából. Valaki, végre aggódott értem. Mintha a jégszívem egy icikepicike szilánkja felolvadt volna.

- Debora, én nem lehetek gyenge. Revánsot kell rajtuk vennem. Mindenért bosszút fogok állni rajtuk. Nincs időm pityeregni. A számomra két legfontosabb emberért kell megbűnhődniük. A lányom és az ikertestvéremért. És persze magamért. Ők tettek ilyenné. Ha tudnád, hogy mennyire gyűlölöm őket, hogy nem tudok annyira közel kerülni a lányomhoz, mint kellene. Nem tudok, vele mindig kacagni. És ez a legszörnyűbb. Hisz tudom, milyen mikor az anyád csak van melletted, de nem tud veled nevetni. – megremegett az ajkam, ahogy visszagondoltam a múltra.

- Figyelj, el tudom képzelni, hogy mit érzel. Ezért vagyok itt veled. Ezért segítelek feltételek nélkül. Lejla. Rám mindig számíthatsz. Bármikor. – ahogy megölelt, tudtam ez hiányzott nekem. Debórából felszívom magam. Ő majd segít nekem. Ha ő velem van, nem érzem magam annyira elveszettnek.

- Debora.. Köszönöm. Most menjünk, mert a jégembernek jelenése van nálam, húh két óra múlva. – néztem az órámat.

- Miért jár mindig hozzád? – érdeklődött.

- Gondolom kajálni. Jenni nem csinál neki. Plusz szereti a vodkáimat. – kacsintottam.

- Tehát szeretők vagytok? – nevetett.

- Dehogy. Utáljuk egymást. – mosolyogtam.

- Akkor miért van az, hogy ha róla beszélsz, csillog a szemed? – érdeklődött mindent tudóan.

- Talán mert majdnem sírtam? – tetettem a hülyét.

- Szóval semmi közötök egymáshoz? – nézet rám gyanakvón.

- Max annyi, hogy mindketten bosszút akarunk állni Lénán. Hisz őt az esküvő napján hagyta el. Őt is az a szajha tette Jégemberré. Ő volt a mindene.

- Akkor miért vette el Jennit?

- Kiskoruk óta nagyon jó barátok voltak. Szeretik is egymást, de Kimi még mindig Lénát szereti. – komorodtam el.

- Nincs több kérdésem.

Az út további részében nem beszéltünk többet. Miamiban hazavittem Deborát majd hazafelé vettem az irányt.  

Mikor hazaértem senki sem volt otthon, persze a szolgálókon kívül. Éppen csakhogy levettem a cipőm, csöngettek. Nem tudtam ki lehet az. Kiminek még volt fél órája. Mivel ott álltam még az előtérben én nyitottam ajtót. Meglepődöttségemre mégis ő volt.

- Raikkönen. Ennyire nem tudsz élni nélkülem? – mosolyogtam az ajtófélfának támaszkodó finnre.

- KellyBell. Nincs otthon kaja. Én meg farkas éhes vagyok. – mondta majd anélkül, hogy beengedtem volna, besétált a házba.

- Nem vagyok Ke…- Kezdtem volna dühösen.

- Jól van.. Akkor Milton. Bánom is én. – mondta vállvonogatva.

- Nincs kajám. – undokoskodtam én is.

- Akkor mi az-az asztalon? – nézett csillogó szemekkel az étkező felé. És mint a zombik úgy ment a kaja után.

- Azaz enyém. – nevettem és megpróbáltam visszatartani az asztaltól. Olyan furcsa érzés volt Kimi közelében lenni. Mellette újra szívből tudtam nevetni. Olyankor mikor velem volt a régi önmagamra hajaztam. Kevesebb szívvel és kevesebb naivitással. De mégis kicsit olyan voltam, mint a kis hóbortos, állandóan mosolygós, vicces Tina.

- Te pedig az enyém. – mondta. Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

- Raikkönen. Inkább zabálj. – szakítottam meg a csókunkat, ami már kezdett elfajulni.

- De aztán nem menekülsz. – suttogta a fülembe vágytól rekedtes hangon.

- Egyél már. – pufogtam.

- Igenis hölgyem! – vágta magát hab tágba majd meg sem állt az asztalig.

- Én addig lefürdök. – Mondtam nagyot sóhajtva, ahogy felfelé meneteltem a lépcsőn.

Bedobtam a papírokat a dolgozószobába, majd a szobámban levetkőztem.

 Bementem a fürdőbe és engedtem magamra a forró vizet. Eszembe jutott, ahogy Fernando rám nézett. Ugyan az a csillogás volt, amit azon az éjszakán láttam a szemében. Összeszorult tőle a gyomrom. De nem szabad ilyenekre gondolnom. Csak a bosszú járhat a fejemben. Hiszen ő ölte meg a testvéremet. Ő az a szörnyeteg.. És még nekem volt bűntudatom hosszú éveken át. De naiv voltam..

 Nem sikerült befejeznem a gondolatmenetem, ugyanis valaki benyitott a fürdőbe. Ledobálta a ruháit és bemászott mellém a zuhanykabinba.

- Te eszetlen. Tele etted magad és most jössz hozzám? – mondtam flegmán.

- Mondtam, hogy nem menekülsz. – Kezdte el csókolgatni a nyakam. – Mi.. az.. oka.. annak.. hogy..  velem.. feltudsz .. oldódni.. mások előtt.. meg játszod.. a jégkirálynőt..? – kérdezte egy egy csók között.

- Mert te is ugyan olyan, vagy mint én. – Sóhajtottam. – Te is mindig ezt csinálod. – sóhajtottam még egyet majd egy hirtelen mozdulattal szembe fordultam vele és egyenesen jégkék szemeibe néztem.

- Engem tönkre tett az a boszorka. Téged meg Fernando. Egy cipőben járunk. Mindketten elvesztettük életünk legfontosabb személyeit. Talán pont ezért gyűlöljük egymást ennyire. És talán pont ezért kívánlak mindig ennyire. – ahogy ezeket elmondta szenvedélyesen megcsókolt, felkapott és lerakott az ágyra.

- Tudod a gyűlölet és a szerelem rokonok. – Mondtam kéjesen és magamra húztam.

Először csak csókolgatott. Mindenhol, ahol csak ért. Ismerte már a gyenge pontjaimat is. Tudta hol kell belém harapnia, hogy rögtön bevaduljak. Majd a legváratlanabb pillanatban belém hatolt. Áldottam az Istent hogy nincs itthon senki, ugyanis olyan sikoly szakadt ki belőlem, mint akkor azon az éjszakán.. Imádtam Kimi testét. Imádtam, hogy olyan vad, de mégis figyel rám. Ha valami bajunk volt, mindig így nyugodtunk le. Mikor elérkeztünk a végéhez mindketten ívbegörbült háttal mentünk el. Hirtelen fordított rajtunk és ledőltünk az ágyra. Én Kimi mellkasán pihegtem, míg ő simogatta a hajam.

- Kimi.. Minket csak a gyűlölet köt össze? – kérdeztem még mindig rajta fekve.

- Nem tudom Lea. De ha csak az, akkor mindig gyűlölni akarlak. – adott egy csókot.

- Hányóra? – kérdeztem semleges hangon.

- Jól tudod terelni a témát. Amúgy délután 5 van. – sóhajtott.

- Jajj Raikkönen. Tudod, hogy nem szeretek beszélni az érzelmeimről. Egyébként, lassan fel kellene öltöznünk. 6kor jön haza Jenson a lányommal.

- Megvárom őket. Szeretem Lizit. Játszani akarok vele egy kicsit. – mikor Elizabethről beszélt mindig olyan gyerekes volt. Visszament kis Kimibe. Annyira aranyos volt.

- Kimster.. Jennivel nem beszéltetek még a gyerekről? Látom a szemedben, hogy majd meg veszel egy kis tipegőért. – mondtam kedvesen.

- Tudod.. én Lénával képzeltem el a jövőm. Tőle szerettem volna gyerekeket.. Őt képzeltem el a gyerekeim anyjaként.  Most, hogy ő nincs, nem akarok gyereket. Hacsak te nem vagy hajlandó szülni nekem egyet. – csipkelődött.

- Miért pont én? Ezért Jenni a feleséged nem? – folytattam.

- Ő nem akar gyereket. Vigyázni akar az alakjára. – fintorgott.

- Én is szültem.. És még vékonyabb vagyok, mint azelőtt. – mutattam végig magamon, mikor végre lemásztam róla.

- Végre.. Kapok levegőt.. Jól van csak vicceltem. – nevetett. Én pedig megjutalmaztam egy extra csúnya nézéssel.

- Öltözz Raikkönen. Ha Lizi meglát, így többet nem akar majd veled papás mamást játszani. – nevetgéltem.

- Pedig jó apa lennék. – Jött mögém, magához húzott és megint a nyakamat csókolgatta.

- Nekem nem kell több gyerek, na. Minek néz mindenki? Fialós macskának? Hagyjatok már békén. – lettem mérges.

- Jenson megint felhozta a témát? – nézet rám meglepve.

- Igen. És neked is elmondom. Nincs rád se szükségem ott az ajtó és elmehetsz, ha csak a gyerekcsinálásra kellek. – mutattam az ajtóra majd bezárkóztam az előtt elővett ruháimmal a fürdőbe. – Menj másik fürdőbe zuhanyozni. – kiabáltam ki bentről.

Gyorsan letusoltam, majd magamra kaptam egy egyszerű csíkos toppot meg egy rövid farmert és leszáguldottam a konyhába, hogy én is egyek végre valamit. Mikor végre nekiláttam a kajálásnak, akkor vánszorgott le Kimi is.

- Bocsi.. – mondta lehajtott fejjel. – Nem akarlak téged is elveszíteni.

- Én sem Raikkönen. De akkor ne hozd fel ezt a témát állandóan. – mondtam ridegen.

- De látod.. – mutatott rám. – Most velem is olyan vagy.. Olyan, mint az ellenségeiddel.

- Bocs. A megszokás hatalma. – vontam meg a vállam egyszerűen. Majd ettem tovább.

- Megyek, leülök a nappaliba tévézni?! Jó? – kérdezte.

- Mióta kérsz te engedélyt ilyenekre? – néztem rá furán.

- Most óta. – vigyorgott egy erő teljeset. Majd választ nem várva bevágtatott az említett helyiségbe.

- Mi értelme megkérdezni, ha úgysem várja, meg hogy válaszoljak. – dörmögtem magamban miközben végeztem a kajálással.

Ekkor nyitódott az ajtó és végre hallottam a kislányom hangját.

- Mamiiii! – kiabált, amikor meglátott. Odafutott hozzám, én felkaptam és össze-vissza puszilgattam.

- Kicsikém. Hiányoztál már nagyon! – ölelgettem tovább. – És te is. - csókoltam meg Jensont.

- Örülök. – Mosolygott.

- Kimi bácsiii.. – kiabált a kezemben a kislányom mikor Kimi kidugta a fejét.

- Mióta van itt? – kérdezte komoran Jenson.

- Nem rég jött. Lizivel akart játszani. – Mosolyogtam a ’két’ gyerekre.. Eszem ágában sem volt elárulni neki, hogy Kimi a szeretőm.

- Mi a kaja? – kérdezte most már mosolyogva.

- Nézd meg. – mondtam egyszerűen, majd mentem és játszottam a lányommal és Kimivel.

Később Kimi hazament. Megjegyzem, egy utcányira lakik tőlünk. Mi pedig felmentünk és aludtunk.

- Beleegyeztek? – vettem fel izgatottan a telefont.

- Bele..- sikongott Deby a vonal túlsó végén.

- Jajj istenem el sem hiszem. – ujjongtam. – Végre végre.. – kacagtam.

- Egy istennő vagy Deby. – Mosolyogtam. – És persze Nicole is.

- Köszii.. Akkor ma megyünk és egyeztetünk a továbbiakban. Rendben?

- Persze. Még ma várom, hogy hívjanak. Aztán valamelyik nap megírjuk a szerződést. Utána pedig el leszek havazva. Megyek minden versenyre a Ferrarival. Kísértem Fernandot és Lénát. – kacagtam. Mostanában egyre többet nevetek. Lehet, azért mert minden ilyen jól alakul.

- Leteszem. Hívnak a másikon. Puszi.

Nem vártam, meg míg válaszol, mert megismertem a számot, aki a másikon hívott. Fernando.

- Hello. Lejla Milton. – szóltam bele hivatalosan, ahogy mindig.

- Itt Fernando Alonso. Elnézést a zavarásért, de azért hívom, mert megvan az új társtulajdonosunk. – Próbált magabiztos lenni, de pechére úgy ismertem, mint a tenyerem, tudtam, hogy gondterhelt.

- Köszönöm, hogy értesített. Szóval, akkor mikor írjuk meg a szerződést?

- Mindenképpen a héten. Jövő héten már utaznom kell Ausztráliába. Ott lesz az első futam.

- Igen tudom. Én is megyek. Rendben. Ma van Szerda. Legyen mondjuk Szombat. Találkozzunk a cég épületénél, Svájcban.

- Rendben.

- További szép napot. – Helyett további rosszat. Gondolkodtam.

Elegem volt már a képmutatásból. A pofájába akartam ordibálni, hogy mekkora egy utolsó mocskos féreg és hogy a felesége egy utolsó szajha. 

29.rész - Eljött az én időm..

Ciao! J

Már ma hoztam az új részt! Ezt külön egy embernek, Briginek ajánlom! Köszönöm neki, hogy minden új részemhez kommentel és nem is 1-2 sort J Nagyon köszönöm neked és mindenki másnak, aki olvassa az oldalam. Az új részről annyit, hogy innentől lelassul az idő. Remélem mindenkinek tetszeni fog és kapok pár kommentet is. J Jó olvasást! A rész előtt, hoztam még pár képet a mai futamról. Gratulálok Lewis-nak, Sergio-nak és Fernandonak *-*(<3).

Puszi: Tinaa.

29. rész - Eljött az én időm...

- Szép jó estét! – Köszöntek illedelmesen. A kis állszentek. Mióta vannak ezek együtt? Anyám elfelejtett szólni arról, hogy Léna mindig is bele volt zúgva Fernandoba. A méreg csak gyűlt és gyűlt bennem, de a színészi kiképzésem tényleg hasznos volt. Az arcomon semmilyen érzelem nem látszott.

- Fiam! Hogy vagytok? – Fogott kezet Bernie Fernandoval.

Én nem szólaltam meg csak néztem a tányéromat és szorítottam Jenson kezét az asztal alatt. Bíztam benne, hogy köszönés után elhúzzák a csíkot, de nem jött be.

- Hölgyem, remélem, majd beszélhetünk pár szót a változtatásokról és hogy ez miként hat ki rám és persze az ön párjára. – Egyenesen rám nézett, bele a szemembe. Nem tudom mit láthatott, de amit én láttam, az egy pillanatra megrengette az önbizalmam. Fájdalom tükröződött benne. Érzéketlenség. De mégis valami különös csillogás, ahogy engem nézett.  

- Természetesen. Jövő hét szerdán zártkörű ülés lesz ahova ön is hivatalos. Ott beszélhetünk. – mondtam pár pillanat hallgatás után, jéghideg hangon.

- Én viszont most szeretnék önnel beszélni, ha nem gond. Valamit meg kellene beszélnem magával. – Léna furán fojtott haraggal beszélt hozzám, tudtam, hogy neszel valamit, vagy talán már rá is jött.   

- Amint látja étkezem. És azt sem tudom ki maga egyáltalán. – Néztem rákétkedve. El kell hessegetnem a gondolatot a fejéből, hogy Tina vagyok.

- Selena Lawson vagyok. Fernando felesége. – mondta büszkén a lányom apjára nézve. Az önelégültség sugárzott róla és egyenesen a pofámba virított. Még dühösebb lettem. Ez a kis csitri.. Miatta tettem meg annyi mindent a múltban. Őt tekintettem a testvéremnek.

- És mint tudja, én Lejla Milton vagyok és dunsztom sincs, róla mit akar ön tőlem. – továbbra is halálos nyugalommal beszéltem. Rutin, a megkeményedett Lea.. Ők tettek ilyenné és ezért megfizetnek.

- Remélem, tud rám szakítani pár percet a vacsora után. – Nem felelt arra, hogy mit akar, de nem érdekelt. Tudtam jól. Valahogy el kell abban a bugyuta fejében ültetnem, hogy én nem az vagyok, akinek hisz.

- Azt hiszem, 2 percet tudok szorítani. – mondtam gúnyosan egyenesen a szemébe.

- Rendben jó éjt vágyat! – mondták majd visszasétáltak az asztalukhoz.

Csak meredtem magam elé. Ki kell találnom valamit, hogyan tagadjam le, hogy ki is volnék eredetileg.

- Anya, ötlet? – néztem rá komolyan.

- Ne árulj el semmi konkrétat. Mondd neki, hogy nemrég érkeztél Spanyol országból és, hogy Bernie egyik unoka húga vagy. De persze csak ha rákérdez. – ő jobban kétségbe volt esve, mint én. Halál nyugodt voltam. Tudtam, hogy megoldom valahogy. És az sem biztos, hogy rájött arra, hogy kis is vagyok.

Megvacsoráztunk, majd odasúgtam Jensonnek, hogy miután kimentünk a teremből 1-2 perc után jöjjön utánunk, hogy mennünk kellene.

Felálltam az asztaltól, illedelmesen mindenkitől elnézést kértem és kifelé sétáltam a teremből. Ahogy gondoltam, nem kellett sokat várnom meg is jelent Léna ráadásul Nikával a nyomában.

- Hölgyeim, előre szólok, nincs túl sok időm. – Látványosan rámutattam a karomon lévő órára. – Úgyhogy siessenek. – mondtam gúnyosan.

- Tina! Tudjuk, hogy te vagy az! Miért jöttél vissza? Végre túl tudtunk lépni rajtad. – Léna volt a szóvivő, úgy látszik az elmúlt négy évben kinyílt a csipája. Gyűlt bennem a méreg. Túl tudtak rajtam lépni? Na, ne nevettessenek.

- Hahaha. Ki az a Tina? És mégis mi köze van hozzám? És ha kérhetem, nem vagyunk olyan viszonyban, hogy tegeződjünk. Mint mondtam immáron harmadszorra, a nevem Lejla Milton. – Az ördögi kacaj, ami elrejti a belül zokogó énem. Azt akarom, hogy féljenek mikor ezt a nevet meghallják, azt akarom, hogy görcsbe szoruljon a gyomruk.

Ahogy látták rajtam a töretlen önbizalmat, az övék kissé megingott. Egymásra néztek aztán rám. És ezt megcsinálták vagy 20x.

- Hölgyeim, már mondtam, hogy nem érek rá. Üzletasszony vagyok, akinek van egy családja is, úgyhogy mennék. Ott jön a férjem. További szép estét. – Már majdnem elindultam, amikor Nika is megszólalt.

- Asszonyom, sajnáljuk az illetlenségünket. Azt szerettük volna még mondani, hogy van egy hatalmas cégünk, egy divatház. Szeretnénk szponzort találni. Bíztunk benne, hogy maga talán tud nekünk segíteni. – Hahaha. Ezek most tényleg tőlem kértek segítséget? Isten is azt szeretné, ha igazságot szolgáltatnék.

- Valóban? – Fordultam vissza feléjük ördögien mosolyogva. – Mi a cég neve? – érdeklődtem bájosan.

- Sunlight. – motyogott továbbra is bátortalanul Nicol.

- Ezt is megbeszéljük szerdán. Kérlek, gyertek be a gyárba Fernandoval, szerdán. Viszlát. – Amint elfordultam hihetetlen jókedv kerített hatalmába. A kezembe adták magukat.

- Jenson. Menjünk a szállodába. El kell, intéznem pár telefont. – mondtam magabiztosan, mire kaptam egy csókot. Jenson szeretett engem mindig is, ezért én sohasem utasítottam el, egy hajszálnyit szükségem volt rá. Sosem kérdezett, sosem voltak feltételei, csak egyszerűen velem volt.

- Menjünk édesem.

Debora Kerr

Nicole Scherzinger

Elmentünk a szállodába. Majd fel a szobánkba. Lefürödtem, majd nem törődve az idővel felhívtam Deby-t. Vele és Nicole-al anyám házába ismerkedtem meg. Ő volt az egyik takarító csaj. Nagyon jóban lettünk, mindig mellettem volt. Nicole pedig Lewis barátnője. Később előléptettem őket legfőbb ügyintézőimnek. Mögéjük bújtam, ők intéztek nekem mindent. Deby-t gazdaggá tettem, Nicole-t meg beajánlottam az egyik zenei producerhez. Mindig is hálásak voltak nekem, de mindezek mellett hűségesek is. Segítettek, hogy sohase veszítsem szem elől a legnagyobb célomat. Mindig emlékeztettek arra, hogy miért is tartok ott ahol. És miért vagyok olyan amilyen.

- Debora. Holnap el kell intézned nekem valamit. Hívd fel Nicole-t is. Fontos dologról van szó. Délre érünk vissza Miamiba. Addigra te is utazz oda, kérlek.

- Lea. Akkor még alhatok kb. két órát. Atlantában vagyok. Délre mi is ott leszünk. Szia. Legyél jó és emlékezz Elizabeth-re.

- Sajnálom. Mindig rá gondolok. Ciao.

Letettem a telefont, majd befeküdtem az ágyba Jenson mellé.

- Lea. Szeretnék valamiről beszélni veled. – Felém fordult az ágyban és megfogta a kezem.

- Hallgatlak. – mondtam kedvesen. Igen kedves is tudok lenni, azzal, aki megérdemli. Vagyis csak úgy tudok tenni mintha kedves, lennék. Mivel ezek az érzelmek már rég eltűntek belőlem.

- Szeretnék még egy gyereket. Tudod, hogy úgy szeretem, Lizát mintha a sajátom lenne, de mégis szeretnék egyet, aki az én vérem. – Elég félénken beszélt. Talán már meg is bánta, hogy kimondta. Mindig is papucs férj volt. Azt csinálta, amit én akartam.

- Nem akarok több gyereket, Jenson. Nekem bőven elég Lizi. Már mondtam egyszer, ha gyereket akarsz, keress magadnak egy nőt, aki szül neked. – Sosem érdekelt, hogy kivel van rajtam kívül. A lényeg, hogy hozzám jöjjön haza.

- De Lea. Én csak téged szeretlek. Azt akarom, hogy te legyél a gyermekem anyja. – akaratoskodott tovább.

- Elég! – szóltam rá erélyesen. – Aludj inkább.

Át fordultam a másik oldalamra és lehunytam a szemem.

- Elegem van ebből! Én mindent megteszek neked, te meg nem vagy hajlandó szülni egy kibaszott gyereket. Tőlem nem akarsz, de attól a szemétládától meg szültél. Tönkretette az életed és te még is szereted. Tina, ha így folytatod, el fogsz veszíteni mindenkit. A kislányodat is. Oké még nem kérdezősködik arról, hogy miért nem hasonlít rám, de mi lesz később? Hagyod, hogy hazugságban nőjön fel? Akkor egy árnyalattal sem leszel jobb anyádnál. – kiabált teljesen kikelve önmagából.

- Jenson! Fejezd ezt be! Ne próbálj meg kioktatni értetted? Még mindig jobb, ha csúfolják, mert nem hasonlít rád, minthogy megtudja miféle szörnyeteg az apja. Ne szólj bele ebbe! Ez az én dolgom! – vágtam hozzá dühösen.

- Persze, persze.. Minden a te dolgod.. A nagy Lejla Milton a könyörtelen és kegyetlen hárpia. Az érzéketlen jégkirálynő. – gúnyolódott tovább.

- Hagyd abba! Igen jégből vagyok. Az is igaz, hogy érzéketlen vagyok és kegyetlen. De nem én akartam ilyen lenni. Nálad jobban ezt senki sem tudja. Ilyen vagyok. Elmehetsz, ha már nem érdekellek. Nem tartalak vissza. Te sem kellesz. Ott az ajtó. – Mutattam a szóban forgó tárgy felé.

Nem ment el. Ott állt leforrázva. Pár másodpercig még bámultam rá dühösen majd odaléptem a bőröndömhöz, felöltöztem felkaptam a holmijaimat és egyenesen a reptérre mentem. A pilóta már várt rám. Haza utaztam Miamiba. 3 órára értem haza. Már az egész ház csöndes és sötét volt. Halkan felbotorkáltam a szobámba, levetkőztem és lefeküdtem aludni. Úgy voltam vele, hogy ráérek ezzel később is foglalkozni.

Reggel mikor lementem a konyhába mindenki meglepődött.

- Anya te, hogy kerülsz ide? Azt mondtad délben értek apucival. – rohant hozzám kislányom és pedig felkaptam és megölelgettem.

- Nem volt kedvem ott éjszakázni, ezért már este haza jöttem. – vontam meg a vállamat, miközben visszatettem a földre. – Nana csinálsz nekem valami kaját? Éhen halok. – néztem dadám felé.

- Persze kincsem. Ülj le.

Megtette, amit mondtam, sokat beszélgettünk a kis drágámmal. Néha olyan érzésem volt mikor vele beszéltem, mintha nem is 3éves lenne. Olyan intelligens, okos, gyönyörű volt az én aranyom. , majd később felmentünk felöltözni. 

Ráadtam a kislányomra egy gyönyörű kisruhát. Annyira imádtam öltöztetni. Aztán megfésültem. Egészen kiskora óta senkinek sem engedem, hogy megfésülje. Csak én nyúlhattam hozzá a gyönyörű barna hajához. 

Később lementünk babázni a nappaliba, majd megebédeltünk. Éppen végeztünk, amikor megjött Deby és Nicole.

- Édesem, menj játszani Nanával jó? Beszélgetnem kell a lányokkal.

- Rendben mami! Szeretlek. – Kaptam egy finom puszit, majd futott is Nanát magával húzva játszani.

- Gyertek, menjünk fel a dolgozó szobába.

Felsétáltunk. Ők leültek az ágyra én pedig a székembe.

- Figyeljetek! Meg kell keresnetek Lénát és Nikát. Van egy nagy cégük. Már nem a modellkedésből élnek, hanem a modellcsinálásból. Ajánljátok fel, hogy lesztek a szponzorai. És még szereztek jó párat. Egy feltétellel, ha minimum az 51% át eladják nektek. Ha nem egyeznek bele, akkor fenyegessétek meg őket. Mondjátok nekik, hogy ha nem mennek, bele minden eddigi szponzorukat elveszitek tőlük. Ha még így sem mennek bele, létre fogunk hozni egy teljesen új divatházat, amivel tönkretesszük őket. Persze ezt nem akarom megtenni. Nekem az a bizonyos 51% kell. Ti lesztek a jobb és a bal kezem. Remélem, elvállaljátok, a vezetést. Tönkre tesszük őket. Persze nektek semmi közötök nincs hozzám. Én is külön fel fogom venni velük a kapcsolatot, hogy lennék a szponzoruk a Ferrarival. Ám majd kétkedni fogok, hogy ők egyedül a tulajok és kétségeim vannak a megbízhatóságukkal szemben. Nagy összeget ajánlok fel a cégnek, abban az esetben, ha keresnek még egy vagy több társtulajdonost. Nektek csak az a dolgotok, hogy egy összeget megbeszéljetek majd velük. Mert ugye itt jön az én részem, senkit sem engedek a cég közelébe, vagy csak olyat, aki nagyon keveset ajánl érte. – fejeztem be a mondandóm és figyeltem a reakciójukat.

- Lea én nem akarok az ellenséged lenni. – nevetett Deby. – Én benne vagyok. – Ránéztem Nicole-ra aki erősen gondolkozott.

- Te Nicole? – néztem rá komoran.

- Lejla.. Ez a cégvezetés mennyi időmet fogja elvenni? Tudod, most indult be a karrierem. És hát utazgatnom kellene, ide meg oda. – mondta félve, nem mert a szemembe nézni.

- Nico te döntöd el, hogy mit teszel meg értem a továbbiakban és mit nem. Hálás vagyok az eddigi segítségedért is. Egyébként heti 1-2 nap, de éppen eloszthatjátok egymást közt is Debyvel. – Elég kedvesen beszéltem vele. Pedig dühös voltam.

- Hát, ha csak ennyi.. Én is benne vagyok. – Terült el egy hatalmas mosoly az arcán.

- Nagyon jó! Örülök. Ti vagytok az egyetlenek, akikre ezt bízni merem. Tudom, hogy ti mindent meg fogtok tenni, hogy segítsetek nekem a bosszúmban.  – Egy pillanatra odahúztam őket magamhoz, majd a következőben már el is engedtem őket. Ennyi érzelmet engedhetek meg csak.

- Mi köszönjük, hogy bízol bennünk. – mosolyogtak őszintén.

- Deby, lenne hozzád még egy kérésem. Kérlek, kerülj közel Lénához. Tudni akarom a legbelső félelmeiket, a gyenge pontjukat.. Ott akarom őket megtámadni.. Ahogy ők tették velem.

- Pontosan mire vagy kíváncsi?

- Például arra, hogy Nika és Léna ugyan olyan szoros kapcsolatban vannak e mint annak idején. El tudod intézni?

- Mindent megteszek. Viszont lehet, hogy kell egy kis idő. Tudod a múltkori nyomozások alkalmával, sok mindenre rájöttünk. Selena eléggé naiv és félénk volt, mikor te velük voltál. Viszont most.. Kifordult magából. Lewis szerint nagyon önelégült és beképzelt.

- Igen, ezt észrevettem én is a tegnapi találkozás alkalmával. Szinte rá sem ismertem. Lehet, hogy mindig is szerelmes volt Fernandoba, de nekem úgy tűnt, hogy dicsekszik vele. És ez aggaszt.

- Szóval, akkor kiderítem a kapcsolatait a hozzá közel állókkal. Remélem, el tudom rejteni az undoromat előle.

- Muszáj lesz Deby. Köszönöm mindkettőtöknek. Szerdáig szeretném, ha megcsinálnátok, amit kértem. A lényeg, hogy legalább az ajánlatot tegyétek fel nekik. Hívjatok, ha van valami.

- Mindenképp. A férjed? Nem is láttam mióta itt vagyunk. – Csodálkozott Nico.

- Mert nincs itthon. Újra felhozta a gyerek témát. Én pedig otthagytam és még este hazajöttem Olaszországból. – Sóhajtottam.

- Hiányzik? – kérdezte megértően miközben a vállamat simogatta.

- Kicsit. A megszokás hatalma. – vontam vállat.

- Lejla. Mi megyünk. Még ma felkeressük őket a céggel kapcsolatban. Aztán tájékoztatunk.

- Rendben. - Lekísértem őket az ajtóig, majd lányomtól és tőlem is kaptak egy-egy puszit.

- Anyu, apuci hol van? Meg akarom neki mutatni az új babámat, amit mamától kaptam. – Mosolygott az én kis tündérkém. Annyira hasonlított az apukájára.

- Még nincs itthon életem. Majd holnap megmutatod neki. Jó? – simogattam meg az édes pofikáját.

Öt óra felé Lizit már ne fogta a hely, ezért Nana elvitte a játszótérre. 

Én pedig felhívtam Jenson-t.

- Halló. – Szólt bele álmos hangon.

- Jenson. Mikor támad kedved hazajönni? – Nem kérdeztem meg, hogy hol van, hogy mit csinál, vagy, hogy kivel van. Nem érdekelt. Viszont az, hogy mikor jön haza a lányomhoz és hozzám, annál inkább.

- Édesanyádékkal vagyok. Most szállt le a repülőnk. Körülbelül egy óra és otthon vagyunk mindhárman.

- Rendben. Várunk. Csók.

- Szeretlek. Sietek.

Azzal letette.

 Mikor hazaértek mindenki nagyon boldog volt. Csak szokásszerűen én nem. Anyám arról áradozott, hogy Fernando és a lányok milyen fejet vágtak, amikor beszélni kezdtem a rendezvényen. Viszont engem legbelül bántott, hogy Léna és Fer összeházasodott. Persze ezt a világért se vallottam volna be senkinek.

Az elkövetkezendő két napban semmi sem történt. Viszont kedden annál több.

- Végre, hogy hívtál. Sikerült? Mit mondtak? – Lettem ideges, ahogy felvettem a telefont.

- Szia, Lea. Kicsit moderálhatnád magad. Sosem köszönsz a telefonba. – kezdte húzni az agyam.

- Szia Deby. Na, szóval? – egyre jobban fúrta az oldalam a kíváncsiság.

- Minden úgy történt, ahogy megmondtad. Azt mondták, hogy még gondolkodnak. – Nagyon megörültem. Innentől már pofon egyszerű lesz a dolog.

- Szóval eljött az én időm. Felajánlom a támogatásom. Köszönöm, hálás vagyok nektek.

Végre eljött a szerda. Jenson már előző nap elutazott Olaszországba, így én anyámmal utaztam. Eliza pedig otthon maradt Nanával.

Magamra kaptam egy laza ruhát és már indultunk is.

A Ferrari központjában elvezettek minket a szobáinkba. Engem Jensonhoz. Lepakoltuk a cuccainkat, majd pár debella testőrrel elindultunk a tárgyaló felé.

Miután mindent megbeszéltünk a következő idénnyel kapcsolatban, mindenki elindult a saját útjára, kivéve Fernandot, Nikát és Lénát.

- Na, szóval. Mondjátok el, miből is áll ez a cég, és hogy kik a tulajdonosok.

-Tehát. Három részből áll. Van egy ruhatervező részleg, ahol arra törekszünk, hogy mi diktáljuk a divatot. A másik két részleg a modellek kiképzésével foglalkozik. Az egyik az újoncokat tanítja, a másik pedig a már meglévő és befutott modelleket készítse fel az egymás utána bemutatókra és versenyekre. Mi hárman vagyunk a tulajdonosok. De egy részben. Nincs szétosztva a cég.

- Nagy kár.. – mondtam csalódott hangon és elfordultam tőlük.

- Mi kár? – ijedtek meg.

- Hogy egy részben van a cég. Tudjátok, és nagyon nagy pénzekben utazom. Elég nagy összeget adnék a cégeteknek havonta, de semmi sem garantálja, hogy annak egy részét nem nyúlnátok le. A-a nem kell a magyarázkodás. Nem ismerjük egymást. És én nem bízom meg senkiben. – Jelentettem ki magabiztosan.

- Tehát nem szponzorál minket? – érződött Léna hangján, hogy reménytelen a helyzetük a céggel, ezért ráharaptam a lehetőségre.

- Ha csak..

- Ha csak mi? – kérdezte Fernando. Először szólalt meg mióta ez a téma.

- Ha csak.. Nem találnak egy Résztulajdonost. – Mosolyogtam fölényesen.

- De ez miért jó önnek? – kérdezték hitetlenkedve.

- Ó.. – várjunk csak.. miért is jó? Á megvan. – Azért mert aláíratok mindkettőjükkel egy papírt. Amiben az áll, hogy figyelniük kell egymásra. Vagyis ha az egyik sikkaszt és a másik ezt észreveszi, és elmondja nekem, teljesen átruházom a szponzor díjakat a becsületes résztulajdonosnak. Tehát megéri figyelni a másikra.

- Váoo. Ez hogy jutott most az eszébe? Pillanatok alatt? Mintha már régen begyakorolta volna, hogy mit kell mondania. – csodálkoztak.

- Figyeljenek ide! Nem először üzletelek. Mindig is nagy pénzekkel dolgoztam. Meg kellett tanulnom, kezelni az ilyen helyzeteket. Viszont nem érek rá egész nap. Beleegyeznek a cég szétosztásába vagy sem? – kérdeztem teljesen közömbösen megvonva a vállam.

- Bele! – Vágta rá Nika és Fernando egyszerre.

- Várjatok már! Ez nem így megy. Ezt mi teremtettük, ne hagyjuk szétesni ez miatt a nő miatt. – Mikor kimondta a nő szót leplezetlenül úgy nézett rám, mint egy véres rongyra, nekem viszont erre csak egy önelégült mosoly volt a válaszom. – Szerintetek véletlen, hogy pont tegnap érdeklődtek nálunk, hogy nem e adjuk el a cégünk egy részét? Ne legyetek már ennyire hülyék. – Mindig is tudtam, hogy okos ez a Léna dehogy ilyen könnyen átlásson rajtam. Nem fogom hagyni.

- Most, hogy mondod.. – Gondolkozott el Fernando is.

- De ha nem megyünk bele, tönkremegyünk. Akkor mindent elveszítünk az utolsó fillérig. – aggodalmaskodott tovább Léna.

- Nem baj! Megoldjuk valahogy. – mondta határozottan rám nézve Léna.

- Ha önök ezt a nagyszerű lehetőséget eldobják maguktól, hát legyen. Maguk döntenek. Ha nem hát nem. Azért még holnapig várom a hívásukat, ha meggondolnák magukat. Ciao.

Határozottan megfordultam és kimentem a teremből. Ezt még megkeserüli az a kis ringyó, mondogattam magamban…

Miami ház: 

Nappali

Étkező

Mirandáék hálószobája

Dolgozószoba

Gyerekszoba

Nana hálószobája

Lejla hálószobája

3 hasonló fürdő

Konyha