34./2.rész

Sziasztok!

Hát igen.. Az ünnepek.. A programok.. Az időtlenség.. Nem kezdem el magyarázni, mert szerintem ti is tudjátok! J Meghoztam a 2.részét a 34.résznek. Remélem tetszeni fog. Jövő héten már hozok egy egész részt! A hétvégétől is függ.. Ugye a Forma1.. :D Na majd kiderül!

Ezer csók nektek: Tinaa..

34./2.

***Tina szemszög***

Olyan régóta vártam erre a pillanatra, hogy lássam a szenvedést Fernando arcán. És lám, megtörtént végre. Ahogy anyám elmondta a megbeszélteket, néztem Őt. A gyötrelem, a fájdalom, a kétségbeesés.. Minden látható volt az rajta. Engem pedig rettenetesen nagy káröröm, gyönyörű érzés töltött el, ahogy néztem. De még is valami, olyan érzelem is társult ehhez a gyönyörhöz, amire nem számítottam. Fájdalom.. Sajnálat.. Pont az a két érzelem, amit nem szabadna éreznem. Még vetettem egy utolsó pillantást anyámra, majd hátat fordítottam és kilépkedtem a parkolóba. Intettem a limó sofőrjének, hogy mehetünk. El kellett mennem..

Amikor megérkeztem a szállodához, felcaflattam a lakosztályomba. Sürgősen el kellett intéznem egy telefont. Ami most akár életbe vágó is lehet..

Hirtelen kívülről látom magam. Mintha nem lenne beleszólásom, a most következőkbe.

Kicsöng..

Nana veszi fel.. Beleordítok a telefonba.. Ezen a beszélgetésen, talán tényleg az életem múlik..

- Mami.. – szól bele végre..

- Édesem! – szólok a telefonba, teljesen megkönnyebbülve.

- Mi a baj mami? Miért sírsz? – ekkor vettem észre, hogy hullnak a könnyeim..

- Nem sírok édesem. A maminak elég rossz napja volt. De nemsokára megyek haza hozzád.

- Veled akarok lenni mami. Hiányzol nagyon. – A kis drágám is elkezdett sírni..

- Jajj Picikém. Nem sokára megyek haza. Egész héten veled leszek. – nyugtatgattam.

- Rendben anyu. Szeretlek. – szipogott.

- Én is édesem, én is!!  Most mennem kell édesem. Majd hívlak este. Szeretlek. Puszi.

- Rendben mami. Szeretlek! Puszi.

Azzal letette..

Feküdtem az ágyamon.. És nem láttam semmit a könnyeimtől. A könnyeimtől, amiket ennyi idő után már nem tudtam megfékezni. Elindultak.. és mint szökőár lezúdultak..

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már kezdett sötétedni. Gyorsan becsörtettem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam, sminkeltem. Felvettem a délelőtt kiválasztott ruhát és cipőt. És már kész is voltam. Pont időben, mert kopogtak.

Felvettem a táskámat az ágyról és mentem ajtót nyitni. Ám megint nem az állt előtte, akire számítottam.

- Fernando.. Mit keresel itt? – Nagyon meglepődtem. Akkor pedig még inkább, amikor láttam, hogy könnyes a szeme. Amikor pedig rám nézett, majdnem elájultam. Ráncos volt. Megtört. És ittas. Emlékeim szerint sosem ivott. Csak bulik alkalmával. Egyszeriben mintha, 20évet öregedett volna. De ekkor megint belém nyilallt a káröröm. Hát persze. Ez miattam van.

- Tudom, hogy te vagy Tina. Neked kell lenned. Az nem lehet, hogy meghalt. Az nem lehet. Miattam.. Ne..!! – sírt, mint egy kisfiú.. Először megijedtem, hogy rájött valamire, de aztán rájöttem, hogy csak a kétségbeesettség beszélt belőle.

- Menj el Fernando! Nem vagyok Tina! Ha nem jegyezted volna még meg, Lejla Milton vagyok. Elmondom ezerszer is. A nevem Lejla és nem Tina! – ordítottam vele.

- Ne tedd ezt velem. Ne hagyj el te is. – Belenézett a szemembe, majd leült a küszöbre.

- Te miről beszélsz? – Tényleg nem értettem. Kire gondol? Ugye ezt nem úgy értette, hogy Tina is elhagyta? Ez teljesen megzakkant. Az agyára ment a pia. – Kelj fel onnan!

- Rendben. Elmegyek. De ezt nem hagyom annyiban… - Ködös tekintettem a szemembe nézett és elkóválygott. Még utána néztem, aztán becsuktam az ajtót és nekidőltem. Az ajtónak támaszkodva végigcsúsztam rajta és leültem a földre. Hogyan tovább??