41.rész + Képek..!

Sziasztok! 
Nos először is szeretnék elnézést kérni amiért csak ilyen sokára hoztam az új részt, de nem bírtam írni, mert alapvizsgáztam a héten, meg vannak sajnos elég komoly családi problémáim. Nem tudom mikor hozom a következő részt, de valahogy megoldom, hogy egy héten belül megérkezzen az ígéretemhez híven.

Nagyon köszönöm! Meglett a 3komi + még egy díjat is kaptam! Meg sem tudom nektek köszönni! Nagyon örülök és boldogsággal tölt el, hogy mégis tetszik és szeretitek az írásaimat!

Most nem szabok komihatárt, mivel bebizonyítottátok, hogy olvastok. Viszont ettől függetlenül, nagyon örülnék a visszajelzéseknek, mert ez egy amatőr író számára rettentő sokat jelent. Akár rossz az a vélemény, akár jó. 

Hoztam még nektek pár, szerintem baromi jó képet! Remélem tetszeni fognak!

Jó olvasást! Legyetek jók! Puszi mindenkinek! 
Tinaa..

41. rész

Szedtem a lábam a lifthez, majd megnyomtam a földszint gombot. Leértem a hallba, onnan pedig egyenesen a bejárat felé igyekeztem, de egy szorgos kis recepciós utánam futott.

- Asszonyom! Mi történt? Talán nem kapta meg a megfelelő kiszolgálást? Hová siet ennyire? – jött oda fontoskodva.

- Jó estét! Semmi sem történt, csak találkozóm van valakivel. Jó a kiszolgálás. Nem mindegy az magának? – kezdtem ideges lenni, mivel a főbejáratnál megláttam a sajtót. Még mindig rengetegen vártak. Ez azt jelenti, hogy még van pár pilóta, aki nem húzta el a csíkot.

- Elnézést kérek! De segíthetek valamiben? – érdeklődött kedvesen. Nagyon nem vette észre, hogy ideges vagyok. Ő baja. Ennyit a figyelmességről.

- Ami azt illeti igen. Menjen és hagyjon békén. Dolgom van. Mit nem értett meg ezen? – Mondtam neki a leghidegebb hangszínemben. Szegény megdermedt a félelemtől.

A kiscsaj nem lehetett több százötven centiméternél, és negyven kilógrammnál, seszínű volt a vállig érő teljesen átlagosra vágott haja, és vézna kis testén szürke egyenruha állt össze vissza, valószínűleg 2-3 számmal lehetett nagyobb rá a kelleténél. Szája pici, az alsó ajka vékonyabb volt, mint a felső. A szeme kicsi, színe barnásszürke, és ezzel az arca is teljesen jelentéktelenné vált. Összevetve, úgy nézett ki, mint egy kis szürke jelentéktelen csont sovány egér. Az amúgy is kistermetű, vékonyka kislány, mellettem most még kisebbnek és jelentéktelenebbnek tűnt. Az én 180cm-el teljesen fölé tornyosultam és úgy sziszegtem a neki szánt szavakat. – Hát mit nem ért? Miért van még itt? Menjen innét és hagyjon békén! – A recepciós csaj hirtelen észbekapott és sűrű bocsánatkérések között elmenekült.

Tudtam jól, hogy ezt a bánásmódot később meg fogom bánni, de abban a percben nem érdekelt. Minél előbb ki akartam jutni a szálloda elé, méghozzá úgy, hogy egy rohadt képet se lássak viszont magamról az újságokban. Felkaptam a fejemre a bőrkabátom kapucniját, a napszemüveget jobban feltoltam az orromon a kezemet zsebre vágtam. Nagy levegő. Indulás!

Egy öt perc múlva valahogy kikerültem a firkászok, fényképészek, tévések hálójából. Leültem a szálloda előtt álló padra. Keresztbe fontam a lábam és vártam. De persze, nem kellett sokat.

- Lejla! De örülök, hogy látlak! – mosolygott vidáman, testőrei gyűrűjében.

- Én is Harry. – Odamentem hozzá és két puszit nyomtam az arcára. – Csak azért volt ilyen sürgős a találkozónk, mert nem tudtam, hogy te mikor utazol tovább. És mivel személyesen akartam megkérdezni, hogy eljössz-e a születésnapi partimra, sietnem kellett. – Mosolyogtam rá. – Utazz jövő héten Miamiba.

- Megtiszteltetés Lejla! Természetes, hogy ott leszek. Jövő héten melyik napra tervezed? – Érdeklődött kedvesen.

- Még nem tudom. Ez attól függ, hogy tudok egyeztetni a szervezőimmel. – De időben értesíteni foglak. Most viszont már indulnom is kell. – Néztem a karórámra. – Negyed óra múlva indulunk a reptérre. Majd értesítelek az időpontról. Viszlát, Harry. – Intettem neki.

- Üdv Lejla! – Intett ő is mosolyogva.

A hazaút nyugalmas volt. Kimi természetesen késett, de aztán nem volt semmi gond. Odaértünk a magángéphez, felszálltunk és azzal a lendülettel mindenki el is aludt. Kivéve én. Én telefonálgattam. Felhívtam a ruhatervezőmet, hogy legkésőbb szerdára legyen kész álmaim ruhája. Szegény Thea eléggé bezsongott, de bizton állította, hogy igenis kész lesz. Ennek örültem. Egyezettem a parti szervező osztagommal. Kedden jönnek tárgyalni a részletekről. Az út további részében csak néztem kifelé az ablakon és töprengtem. Magam sem tudtam, mikor határoztam el, hogy bulit fogok csinálni. Talán egy még a részletektől mentes terv körvonalazódott a buksimban. Mit tegyek, és hogyan csináljam. Ez volt a fő kérdés. Azt már rég elterveztem, hogy magamba bolondítom Fernandot, csak azt nem tudtam, hogy is csináljam. Nem magamban és a vonzerőmben kételkedtem, hanem abban, hogy valaki megakadályozza és tönkreteszi a tervem. Egy ilyen képlékeny tervet a legjelentéktelenebb ellenség is át tud húzni. Ráadásul, hogyan csináljam, hogy közben én se sérüljek és a lányomra se jöjjön rá..?!  Miközben ezen agyaltam, kértem magamnak egy tequilát és elkortyolgattam.

Már késő este volt, mikorra hazaértünk. Elbúcsúztunk Kimitől, majd felmentünk a szobáinkba aludni. Megkértem Nanát, hogy mutassa meg az egyik vendégszobát Alexnek. Szegénykém olyan kómás volt, mióta leszálltunk. Megviselte az éjszakázás. Kimivel megbeszéltem, hogy holnap találkozunk. Segítenie kell nekem. El kell lazulnom. Ki kell engednem a fáradt gőzt. Miután Alex és Nana fölmentek a vendégszobába, megkértem az ajtónállónkat Charles-t, hogy vigye fel a szobákba a holminkat, amíg én felsétáltam lányom szobájába. A kis drágám édesen aludt az ágyacskáján a maciját ölelgetve. Nagyon nehezemre esett, hogy ne keltsem fel és ne ölelgessem meg. Mióta mindenemet elvesztettem előző életem összes szeretetét rá fordítom. És ő ezt nagyon élvezi és igényli.

Nem bírtam megállni, hogy egy óvatos puszit ne nyomjak az arcára, majd halkan a szobámba meneteltem.

 A héten megint sok dolgom lesz. Átvedlettem a fehér selyemhálóingembe és bedőltem az ágyba. Hiányzott Jenson. Erőszakkal rávettem magam, hogy semmire ne gondoljak és végül elaludtam.

Reggel eléggé kómásan keltem. Rossz kedvel, fejfájással. Remek. Nagy levegőt vettem, fellendítettem a lábam és felültem. Átvetettem a lábam az ágy szélére, beledugtam a szőrpamacsos fehér mamuszomba és elindultam lefelé, hogy egyek valamit. Mondjuk pár szem fájdalomcsillapítót.

Ahogy lassan, óvatosan lépkedtem lefelé a lépcsőn, már hallottam kislányom dallamos kacagását. Zene volt füleimnek. Felgyorsítottam a lépteimet ám megcsúsztam. Már csak arra volt időm, hogy felkiáltsak. Érzékeltem, hogy gurulok, gurulok és gurulok, de fájdalmat nem éreztem. De hosszú ez a fránya lépcső... Gondolkodtam..

 Ahogy végül leértem, még megpillantottam Liza kétségbeesett arcocskáját, aztán elsötétült minden…