Kettős Élet 2. rész - Nekem ez így nem megy..

Kettős Élet.. 2. rész - Nekem ez így nem megy..

-Chris!! Hazaértünk! – Kiabáltam az előtérből.

Hangos dobogás, majd megláttuk drága barátunkat lerohanni a lépcsőn. Chris is árva, mint én. Kiskorunkban elhagytak minket a szüleink. Egy nevelő otthonban nőttünk föl. Általános suliban találkoztunk Alice-el. Ő volt az egyetlen, aki nem vetett meg minket azért, mert nincsenek szüleink. Mondhatjuk úgy is, hogy mi vagyunk egymás családja. Alice szülei velünk is úgy bántak mintha a sajátjaik lennénk és mi is úgy tekintettünk rájuk, mint a szüleinkre. Mi mindhárman elég zűrös előélettel rendelkezünk. Legbelül talán lázadunk az ellen, hogy nincsenek rokonaink, vagyis nem tudunk róluk. Problémás tinik voltunk, nem tagadjuk, hogy volt mikor még drogoztunk is. De már nagyon megbántuk. Mostanra csak a cigi és a pia, na meg a bulik. Kisebb koromban Ali szülei észrevették, hogy jó hangom van. A nevelő otthonban nem volt ének tanár vagy hasonló, ezért a saját pénzükből beírattak egy zene suliba. Később felfedezett egy lemezkiadó cég és ha mondhatok ilyet azóta sztár vagyok. Minden hétvégén bulizunk. Jó móka. És még dolgozni sem kell, mert bőven elég a fizetésem. Mikor betöltöttük a 18at úgy döntöttünk Chrisel, hogy összeköltözünk. Már lassan 7éve van ez így.

- Végre már! Tudjátok milyen rossz volt, hogy nem mehettem el veletek? – nyafogott.

- Nem vagy te kislány Tony. Ne nyavalyogj! – adtam neki egy cuppanós puszikát.

- Holnap is megyünk bulizni. Tudsz róla? Vissza Miamiba. Találkozni akarok a tegnapi egyéjszakásommal. Hogy több éjszakás legyen. – ezen mindhárman felnevettünk. – Ha lesznek, páran még éneklek is.

- Cari, neked ma be kell menned a stúdióhoz. 3ra. Siess, öltözz át és futás. – Ali egyébként az ilyen mindenesem is, a határidő naplóm, a sajtósom, meg minden ilyesmi. Ja és a legjobb barátnőm.

- Igenis hölgyem! – álltam csatasorba. – Tony te is eljössz velem? – utálja, ha Tonynak hívják, és egyedül nekem engedi meg.

- Mehetek? – nézett rám csillogó szemekkel.

- Hát hogy a francba ne? – nevettem. – Öltözz! Már 1 óra. – sürgettem.

- De te is! Sipirc! – lökdösött a lépcső felé Ali.

- Megyek, már megyek! – sóhajtottam.

Felérve a szobámba egyből a gardróbomhoz léptem. Mit vegyek fel? Valami laza kell.. Végül úgy döntöttem egy sárga ruhát kapok magamra, hozzávaló kiegészítőkkel. Megfésültem a hajam, feldobtam egy sminket és már kész is voltam. Mi az, hogy már? 2 óra alatt készültem el. Basszus már most el vagyunk késve. Lefutottam az emeletről, ahol Ali és Tony már tévét néztek, teljes harci díszben. De mit kéne tennem? A pontosság sosem volt az erősségem.

Gyorsan beültünk a kocsimba és már mentünk is a stúdióhoz. Engem viszont rögtön sikerült kiborítaniuk a drága góréknak. Emília és Robert a drága menedzsereim közölték velem, hogy még a héten meg kellene írnom 3-4 számot, hogy el tudjuk kezdeni felvenni a kislemezemet.

- Hogy gondoltátok ezt? Szerintetek a kisujjamból rázom ki a számokat? Vagy mi van? Miért baj az, ha egy-két héttel később jelenik meg az a tetves lemez? Ez nem így megy… - dühöngtem szerintem teljesen jogosan.

- Nyugodj meg! Profi vagy. Ebben a szakmában ez is benne van. Tudod jól. És azért kell most, mert 2hét múlva karácsony. Úgy lenne a legnagyobb esély a nagy eladásra, ha még előtte kiadnánk a lemezt. – nyugtatgatott Emi.

- És amúgy se reklamálj. Egy héten kb 8 számot megírsz. Most miért esne nehezedre? Nyavalygós kislány vagy. – folytatta Rob.

- Hagyjatok békén! – durciztam be. Kicaflattam a stúdióból, elővettem a cigim és rágyújtottam. Szarok a fejükre. Ők nem érthetik, hogy milyen nekem, aki ezeket a számokat írja. Én ezeket a dalokat szívből írom, és azért, hogy a hallgatóim is átérezzék azokat az érzelmeket, amiket én akkor abban a percben éreztem. De mit értik ők? Ahh..

- Jól vagy? – jött utánam Ali.

- Jól. – sóhajtottam. – Csak dühös vagyok. Ők nem értik meg, hogy ez nem így megy. Érzelmekkel teli dalokat akarok írni és nem csak egy szöveget, ami semmi érzelmet nem takar.

- Tudom édesem, de ez a sztárság. Megmondják, mit kell csinálni és pont. – simogatta a vállamat.

- Nálam nem! Dirigáljanak valami kis újonc kuli pintynek. A rajongóim akkor is meg fogják venni a lemezemet, ha egy héttel, adom ki. – fordultam szembe vele dühösen. – Szarok az egészre! Ha ettől valaki meg utál, hát legyen. Nem érdekel. – vágtam hozzá. Visszavágtattam a stúdióba felkaptam a táskám, intettem Tonynak, hogy jöjjön és kitrappoltam a kocsimhoz. Megvártam, míg megérkeznek Aliék, majd szó nélkül hazahajtottam.

Becsörtettem a házba, ledobtam a cipős szekrényre a kulcsomat, és felmentem a szobámba. Nekem ez így nem megy. Egyre nagyobb rajtam a nyomás. Nem tudom, mit tegyek..