32.rész..

Sziasztok!!

Nos ez a rész nem lett túl hosszú.. Sőt rövid lett. Ezer bocsánat érte, de annyi dolgom van, a suli is teljesen lefáraszt. Plusz most, hogy belevágtam még egy történetbe.. Hát nem igazán tudom, hogy fogom bírni. De majd elválik. Igazából, tetszeni sem nagyon tetszik most ez.. de ez van. Igazából, hogy őszinte legyek másfél óra alatt dobtam össze, tehát millió bocsánat, ha nem nyeri el a tetszéseteket. 

A döntésképtelenségemről annyit, hogy mindenkinek iszonyatosan köszönöm a rengeteg tanácsot. Nagyon sokat segítettetek nekem! <3 Viszont úgy döntöttem, hogy túl fontos nekem ez a történet. 

Köszönöm mindenkinek aki kommentelt az előző részhez is <3 

Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! 

Puszi: Tinaa..

32.rész

- Na akkor mindent megbeszéltünk csajok? – kérdeztem inkább magamat.

- Neked kellene tudnod. – motyogta a papírokba bújva Deby.

- Ha eszembe jut még valami úgy is hívlak titeket. Most pedig a tanácsotokra van szükségem. – mondtam félénken.

- A nagy Lejla Hamilton tanácsot kér tőlünk? – meresztették a szemüket mindketten.

- Ja. Segítsetek kiválasztani a ruhámat estére. Le akarom hengerelni Harryt. – illegtem billegtem előttük viccesen.

- Ó! Hát erről van szó? Tetszik neked a herceg? – kezdtek nevetni már megint.

- Ne nevessetek már mindenen. Mi ez a nagy jókedv? – kezdtem mérges lenni.

- Szerintem vedd fel azt a feketét, amelyiket múltkor együtt vettünk. Az pont illik az alkalomhoz. – váltott komolyra Nicole.

- Vagy azt a színeset?! – kontrázott Deby.

- Akkor legyeeen.. aaa.. fekete. – döntöttem végre. – És most mit vegyek fel? – nézegettem tovább a bőröndöm.

- Ezt! – húzott elő egy sárga fekete ruhát Nicole.

- Ezzel. – mutatott fel egy pár fekete cipőt Deby.

- Köszönöm csajok! Ezúttal is megmentettétek az életem! – öleltem meg őket. De ismét egy pillanat volt az egész. És már vége is szakadt. Most nem én voltam az, aki elváltam tőlük. Ők.. automatikusan.

- N majd talizunk a pályán! Puszi! – köszöntek el, majd távoztak.

Én gyorsan összekaptam magam és elindultam lefelé az aulába. E közben viszont eszembe jutott valami. A bosszúmmal kapcsolatban. A pályán meg kell keresnem anyámat.

Amikor leértem a földszintre, rögtön megpillantottam Harryt és a sok testőrét. Éppen Bernievel és anyámmal beszélgetett.

-Sziasztok! – léptem oda hozzájuk.

- Szia! – köszöntek kórusban.

- Indulhatunk? – érdeklődött anya.

- Miranda. Majd szeretnék veled pár szót váltani a pályán, ha nem gond. – grimaszoltam rá, de szerencsére ezt már senki sem látta, mert elindultak a limuzinok felé.

- Majd a pályán. – nézett rám jelentőségteljesen.

- A szabadedzés után megkereslek. Bernie irodája?

- Igen!

Én és a herceg egy külön limóban utaztunk. Egész végig beszélgettünk. Elmondta például, hogy utálja a sajtót. Hogy az édesanyja is miattuk halt meg. Most pedig az ő magán életét feszegetik. Én is meséltem neki arról, hogy milyen az életem. Persze füllentettem egy kicsit, mikor megkérdezte, hogy mi van a családommal. Azt mondtam neki, hogy meghaltak a szüleim. Nem kell neki tudnia mindenről, még..

- Tehát ez a Ferrari birodalma? Eszméletlen! Itt minden piros! – nevetett Harry.

- Ó igen! Csak én vagyok sárga. – nevettem.

- Te mindenben gyönyörű vagy Lejla. – Nézett végig rajtam.

- Köszönöm. – úgy csináltam, mint aki zavarba jött. Pedig hát..

Körbe vezettem mindenhol, majd leültünk megnézni a szabadedzést. A pilótáink 3. és 5. lettek. Nem is olyan rossz. Miután vége lett, otthagytam Harryt Bernie és a két pilótám társaságában, én pedig elmentem megkeresni anyámat. Benyitottam Bern irodájába ahol anyám a kanapén ülve újságot olvasott.

- Beszélnünk kell! – mondtam flegmán.

- Miről kislányom? – kérdezte kedvesen, persze csak tetette.

- Miért uszítottad rám a herceget? Mit akarsz vele? – érdeklődtem.

- Úgy hiszem, ő a legalkalmasabb ember arra, hogy féltékennyé tedd Fernandot. Látszólag még mindig beléd szerelmes és nem abba a kis szukába. – célzott itt Lénára. – Talán ő az egyetlen ember akihez képest senkinek érezheti magát. – hajtogatta szépen össze az újságot és felállt. Odaállt elém és egyenesen a szemembe nézett. – Ugye tudod mi a dolgod?

- Épp úgy útálom, mint te! Nem kell mindig figyelmeztetned! – mutattam a lényegre keserűen.

- Csak nem akarom, hogy elfelejtsd miért is vagyunk itt. És miért vagy most ilyen. Jég. – mutatott végig rajtam.

- Soha sem fogom elfelejteni. – mondtam elszántan. – Pont ezzel kapcsolatban akartam még mondani valamit.

- Mit? – lett egyszeriben kíváncsi.

- Mi lenne.. ha.. – húztam egy kicsit az időt, na meg az agyát.

- Mi lenne ha?? Nyögd már ki! – lett egy kicsit mérges. Ő sosem tudta palástolni előlem az érzelmeit. Sőt hogy őszinte legyek, előttem senki sem tudta igazán.

- Azt kell mondanod a sajtónak, hogy meghalt az egy szem lányod. Ezzel eloszlatjuk a kétségeket Fernando és a két liba fejéből. Plusz, ha úgy van, ahogy mondod, Fernando szenvedni fog ez miatt. – avattam be a részletekbe, és hiába is tagadnám élveztem a helyzetet. Élveztem, hogy végre elkezdődött a hajsza. Már éreztem a vérszagát.

- Kislányom, mondták már, hogy neked mennyi eszed van? – lelkesedett be Miranda.

- Legyél szomorú, amikor innen kimész. Öltözz szín feketébe. És ha a sajtó odamegy hozzád, sírd el magad. Vagy olyan jó színész, mint én. De még jobb manipulátor. – kacagtam. – Vesd be magad!

- Így lesz! De most menj! Csavard az ujjad köré az összes pasit. Ja és válj el végre Jensontól. Van egy lány, aki tetszik neki. Hagy menjen útjára. – teljesen meglepődtem. Anyám tényleg valaki érdekeit nézi? A sajátján kívül? Aszta.. Hova fejlődik ez a világ.? Kihessegetett az irodából, én pedig visszaindultam a hercegemhez és a drága pilótámhoz…