29.rész - Eljött az én időm..

Ciao! J

Már ma hoztam az új részt! Ezt külön egy embernek, Briginek ajánlom! Köszönöm neki, hogy minden új részemhez kommentel és nem is 1-2 sort J Nagyon köszönöm neked és mindenki másnak, aki olvassa az oldalam. Az új részről annyit, hogy innentől lelassul az idő. Remélem mindenkinek tetszeni fog és kapok pár kommentet is. J Jó olvasást! A rész előtt, hoztam még pár képet a mai futamról. Gratulálok Lewis-nak, Sergio-nak és Fernandonak *-*(<3).

Puszi: Tinaa.

29. rész - Eljött az én időm...

- Szép jó estét! – Köszöntek illedelmesen. A kis állszentek. Mióta vannak ezek együtt? Anyám elfelejtett szólni arról, hogy Léna mindig is bele volt zúgva Fernandoba. A méreg csak gyűlt és gyűlt bennem, de a színészi kiképzésem tényleg hasznos volt. Az arcomon semmilyen érzelem nem látszott.

- Fiam! Hogy vagytok? – Fogott kezet Bernie Fernandoval.

Én nem szólaltam meg csak néztem a tányéromat és szorítottam Jenson kezét az asztal alatt. Bíztam benne, hogy köszönés után elhúzzák a csíkot, de nem jött be.

- Hölgyem, remélem, majd beszélhetünk pár szót a változtatásokról és hogy ez miként hat ki rám és persze az ön párjára. – Egyenesen rám nézett, bele a szemembe. Nem tudom mit láthatott, de amit én láttam, az egy pillanatra megrengette az önbizalmam. Fájdalom tükröződött benne. Érzéketlenség. De mégis valami különös csillogás, ahogy engem nézett.  

- Természetesen. Jövő hét szerdán zártkörű ülés lesz ahova ön is hivatalos. Ott beszélhetünk. – mondtam pár pillanat hallgatás után, jéghideg hangon.

- Én viszont most szeretnék önnel beszélni, ha nem gond. Valamit meg kellene beszélnem magával. – Léna furán fojtott haraggal beszélt hozzám, tudtam, hogy neszel valamit, vagy talán már rá is jött.   

- Amint látja étkezem. És azt sem tudom ki maga egyáltalán. – Néztem rákétkedve. El kell hessegetnem a gondolatot a fejéből, hogy Tina vagyok.

- Selena Lawson vagyok. Fernando felesége. – mondta büszkén a lányom apjára nézve. Az önelégültség sugárzott róla és egyenesen a pofámba virított. Még dühösebb lettem. Ez a kis csitri.. Miatta tettem meg annyi mindent a múltban. Őt tekintettem a testvéremnek.

- És mint tudja, én Lejla Milton vagyok és dunsztom sincs, róla mit akar ön tőlem. – továbbra is halálos nyugalommal beszéltem. Rutin, a megkeményedett Lea.. Ők tettek ilyenné és ezért megfizetnek.

- Remélem, tud rám szakítani pár percet a vacsora után. – Nem felelt arra, hogy mit akar, de nem érdekelt. Tudtam jól. Valahogy el kell abban a bugyuta fejében ültetnem, hogy én nem az vagyok, akinek hisz.

- Azt hiszem, 2 percet tudok szorítani. – mondtam gúnyosan egyenesen a szemébe.

- Rendben jó éjt vágyat! – mondták majd visszasétáltak az asztalukhoz.

Csak meredtem magam elé. Ki kell találnom valamit, hogyan tagadjam le, hogy ki is volnék eredetileg.

- Anya, ötlet? – néztem rá komolyan.

- Ne árulj el semmi konkrétat. Mondd neki, hogy nemrég érkeztél Spanyol országból és, hogy Bernie egyik unoka húga vagy. De persze csak ha rákérdez. – ő jobban kétségbe volt esve, mint én. Halál nyugodt voltam. Tudtam, hogy megoldom valahogy. És az sem biztos, hogy rájött arra, hogy kis is vagyok.

Megvacsoráztunk, majd odasúgtam Jensonnek, hogy miután kimentünk a teremből 1-2 perc után jöjjön utánunk, hogy mennünk kellene.

Felálltam az asztaltól, illedelmesen mindenkitől elnézést kértem és kifelé sétáltam a teremből. Ahogy gondoltam, nem kellett sokat várnom meg is jelent Léna ráadásul Nikával a nyomában.

- Hölgyeim, előre szólok, nincs túl sok időm. – Látványosan rámutattam a karomon lévő órára. – Úgyhogy siessenek. – mondtam gúnyosan.

- Tina! Tudjuk, hogy te vagy az! Miért jöttél vissza? Végre túl tudtunk lépni rajtad. – Léna volt a szóvivő, úgy látszik az elmúlt négy évben kinyílt a csipája. Gyűlt bennem a méreg. Túl tudtak rajtam lépni? Na, ne nevettessenek.

- Hahaha. Ki az a Tina? És mégis mi köze van hozzám? És ha kérhetem, nem vagyunk olyan viszonyban, hogy tegeződjünk. Mint mondtam immáron harmadszorra, a nevem Lejla Milton. – Az ördögi kacaj, ami elrejti a belül zokogó énem. Azt akarom, hogy féljenek mikor ezt a nevet meghallják, azt akarom, hogy görcsbe szoruljon a gyomruk.

Ahogy látták rajtam a töretlen önbizalmat, az övék kissé megingott. Egymásra néztek aztán rám. És ezt megcsinálták vagy 20x.

- Hölgyeim, már mondtam, hogy nem érek rá. Üzletasszony vagyok, akinek van egy családja is, úgyhogy mennék. Ott jön a férjem. További szép estét. – Már majdnem elindultam, amikor Nika is megszólalt.

- Asszonyom, sajnáljuk az illetlenségünket. Azt szerettük volna még mondani, hogy van egy hatalmas cégünk, egy divatház. Szeretnénk szponzort találni. Bíztunk benne, hogy maga talán tud nekünk segíteni. – Hahaha. Ezek most tényleg tőlem kértek segítséget? Isten is azt szeretné, ha igazságot szolgáltatnék.

- Valóban? – Fordultam vissza feléjük ördögien mosolyogva. – Mi a cég neve? – érdeklődtem bájosan.

- Sunlight. – motyogott továbbra is bátortalanul Nicol.

- Ezt is megbeszéljük szerdán. Kérlek, gyertek be a gyárba Fernandoval, szerdán. Viszlát. – Amint elfordultam hihetetlen jókedv kerített hatalmába. A kezembe adták magukat.

- Jenson. Menjünk a szállodába. El kell, intéznem pár telefont. – mondtam magabiztosan, mire kaptam egy csókot. Jenson szeretett engem mindig is, ezért én sohasem utasítottam el, egy hajszálnyit szükségem volt rá. Sosem kérdezett, sosem voltak feltételei, csak egyszerűen velem volt.

- Menjünk édesem.

Debora Kerr

Nicole Scherzinger

Elmentünk a szállodába. Majd fel a szobánkba. Lefürödtem, majd nem törődve az idővel felhívtam Deby-t. Vele és Nicole-al anyám házába ismerkedtem meg. Ő volt az egyik takarító csaj. Nagyon jóban lettünk, mindig mellettem volt. Nicole pedig Lewis barátnője. Később előléptettem őket legfőbb ügyintézőimnek. Mögéjük bújtam, ők intéztek nekem mindent. Deby-t gazdaggá tettem, Nicole-t meg beajánlottam az egyik zenei producerhez. Mindig is hálásak voltak nekem, de mindezek mellett hűségesek is. Segítettek, hogy sohase veszítsem szem elől a legnagyobb célomat. Mindig emlékeztettek arra, hogy miért is tartok ott ahol. És miért vagyok olyan amilyen.

- Debora. Holnap el kell intézned nekem valamit. Hívd fel Nicole-t is. Fontos dologról van szó. Délre érünk vissza Miamiba. Addigra te is utazz oda, kérlek.

- Lea. Akkor még alhatok kb. két órát. Atlantában vagyok. Délre mi is ott leszünk. Szia. Legyél jó és emlékezz Elizabeth-re.

- Sajnálom. Mindig rá gondolok. Ciao.

Letettem a telefont, majd befeküdtem az ágyba Jenson mellé.

- Lea. Szeretnék valamiről beszélni veled. – Felém fordult az ágyban és megfogta a kezem.

- Hallgatlak. – mondtam kedvesen. Igen kedves is tudok lenni, azzal, aki megérdemli. Vagyis csak úgy tudok tenni mintha kedves, lennék. Mivel ezek az érzelmek már rég eltűntek belőlem.

- Szeretnék még egy gyereket. Tudod, hogy úgy szeretem, Lizát mintha a sajátom lenne, de mégis szeretnék egyet, aki az én vérem. – Elég félénken beszélt. Talán már meg is bánta, hogy kimondta. Mindig is papucs férj volt. Azt csinálta, amit én akartam.

- Nem akarok több gyereket, Jenson. Nekem bőven elég Lizi. Már mondtam egyszer, ha gyereket akarsz, keress magadnak egy nőt, aki szül neked. – Sosem érdekelt, hogy kivel van rajtam kívül. A lényeg, hogy hozzám jöjjön haza.

- De Lea. Én csak téged szeretlek. Azt akarom, hogy te legyél a gyermekem anyja. – akaratoskodott tovább.

- Elég! – szóltam rá erélyesen. – Aludj inkább.

Át fordultam a másik oldalamra és lehunytam a szemem.

- Elegem van ebből! Én mindent megteszek neked, te meg nem vagy hajlandó szülni egy kibaszott gyereket. Tőlem nem akarsz, de attól a szemétládától meg szültél. Tönkretette az életed és te még is szereted. Tina, ha így folytatod, el fogsz veszíteni mindenkit. A kislányodat is. Oké még nem kérdezősködik arról, hogy miért nem hasonlít rám, de mi lesz később? Hagyod, hogy hazugságban nőjön fel? Akkor egy árnyalattal sem leszel jobb anyádnál. – kiabált teljesen kikelve önmagából.

- Jenson! Fejezd ezt be! Ne próbálj meg kioktatni értetted? Még mindig jobb, ha csúfolják, mert nem hasonlít rád, minthogy megtudja miféle szörnyeteg az apja. Ne szólj bele ebbe! Ez az én dolgom! – vágtam hozzá dühösen.

- Persze, persze.. Minden a te dolgod.. A nagy Lejla Milton a könyörtelen és kegyetlen hárpia. Az érzéketlen jégkirálynő. – gúnyolódott tovább.

- Hagyd abba! Igen jégből vagyok. Az is igaz, hogy érzéketlen vagyok és kegyetlen. De nem én akartam ilyen lenni. Nálad jobban ezt senki sem tudja. Ilyen vagyok. Elmehetsz, ha már nem érdekellek. Nem tartalak vissza. Te sem kellesz. Ott az ajtó. – Mutattam a szóban forgó tárgy felé.

Nem ment el. Ott állt leforrázva. Pár másodpercig még bámultam rá dühösen majd odaléptem a bőröndömhöz, felöltöztem felkaptam a holmijaimat és egyenesen a reptérre mentem. A pilóta már várt rám. Haza utaztam Miamiba. 3 órára értem haza. Már az egész ház csöndes és sötét volt. Halkan felbotorkáltam a szobámba, levetkőztem és lefeküdtem aludni. Úgy voltam vele, hogy ráérek ezzel később is foglalkozni.

Reggel mikor lementem a konyhába mindenki meglepődött.

- Anya te, hogy kerülsz ide? Azt mondtad délben értek apucival. – rohant hozzám kislányom és pedig felkaptam és megölelgettem.

- Nem volt kedvem ott éjszakázni, ezért már este haza jöttem. – vontam meg a vállamat, miközben visszatettem a földre. – Nana csinálsz nekem valami kaját? Éhen halok. – néztem dadám felé.

- Persze kincsem. Ülj le.

Megtette, amit mondtam, sokat beszélgettünk a kis drágámmal. Néha olyan érzésem volt mikor vele beszéltem, mintha nem is 3éves lenne. Olyan intelligens, okos, gyönyörű volt az én aranyom. , majd később felmentünk felöltözni. 

Ráadtam a kislányomra egy gyönyörű kisruhát. Annyira imádtam öltöztetni. Aztán megfésültem. Egészen kiskora óta senkinek sem engedem, hogy megfésülje. Csak én nyúlhattam hozzá a gyönyörű barna hajához. 

Később lementünk babázni a nappaliba, majd megebédeltünk. Éppen végeztünk, amikor megjött Deby és Nicole.

- Édesem, menj játszani Nanával jó? Beszélgetnem kell a lányokkal.

- Rendben mami! Szeretlek. – Kaptam egy finom puszit, majd futott is Nanát magával húzva játszani.

- Gyertek, menjünk fel a dolgozó szobába.

Felsétáltunk. Ők leültek az ágyra én pedig a székembe.

- Figyeljetek! Meg kell keresnetek Lénát és Nikát. Van egy nagy cégük. Már nem a modellkedésből élnek, hanem a modellcsinálásból. Ajánljátok fel, hogy lesztek a szponzorai. És még szereztek jó párat. Egy feltétellel, ha minimum az 51% át eladják nektek. Ha nem egyeznek bele, akkor fenyegessétek meg őket. Mondjátok nekik, hogy ha nem mennek, bele minden eddigi szponzorukat elveszitek tőlük. Ha még így sem mennek bele, létre fogunk hozni egy teljesen új divatházat, amivel tönkretesszük őket. Persze ezt nem akarom megtenni. Nekem az a bizonyos 51% kell. Ti lesztek a jobb és a bal kezem. Remélem, elvállaljátok, a vezetést. Tönkre tesszük őket. Persze nektek semmi közötök nincs hozzám. Én is külön fel fogom venni velük a kapcsolatot, hogy lennék a szponzoruk a Ferrarival. Ám majd kétkedni fogok, hogy ők egyedül a tulajok és kétségeim vannak a megbízhatóságukkal szemben. Nagy összeget ajánlok fel a cégnek, abban az esetben, ha keresnek még egy vagy több társtulajdonost. Nektek csak az a dolgotok, hogy egy összeget megbeszéljetek majd velük. Mert ugye itt jön az én részem, senkit sem engedek a cég közelébe, vagy csak olyat, aki nagyon keveset ajánl érte. – fejeztem be a mondandóm és figyeltem a reakciójukat.

- Lea én nem akarok az ellenséged lenni. – nevetett Deby. – Én benne vagyok. – Ránéztem Nicole-ra aki erősen gondolkozott.

- Te Nicole? – néztem rá komoran.

- Lejla.. Ez a cégvezetés mennyi időmet fogja elvenni? Tudod, most indult be a karrierem. És hát utazgatnom kellene, ide meg oda. – mondta félve, nem mert a szemembe nézni.

- Nico te döntöd el, hogy mit teszel meg értem a továbbiakban és mit nem. Hálás vagyok az eddigi segítségedért is. Egyébként heti 1-2 nap, de éppen eloszthatjátok egymást közt is Debyvel. – Elég kedvesen beszéltem vele. Pedig dühös voltam.

- Hát, ha csak ennyi.. Én is benne vagyok. – Terült el egy hatalmas mosoly az arcán.

- Nagyon jó! Örülök. Ti vagytok az egyetlenek, akikre ezt bízni merem. Tudom, hogy ti mindent meg fogtok tenni, hogy segítsetek nekem a bosszúmban.  – Egy pillanatra odahúztam őket magamhoz, majd a következőben már el is engedtem őket. Ennyi érzelmet engedhetek meg csak.

- Mi köszönjük, hogy bízol bennünk. – mosolyogtak őszintén.

- Deby, lenne hozzád még egy kérésem. Kérlek, kerülj közel Lénához. Tudni akarom a legbelső félelmeiket, a gyenge pontjukat.. Ott akarom őket megtámadni.. Ahogy ők tették velem.

- Pontosan mire vagy kíváncsi?

- Például arra, hogy Nika és Léna ugyan olyan szoros kapcsolatban vannak e mint annak idején. El tudod intézni?

- Mindent megteszek. Viszont lehet, hogy kell egy kis idő. Tudod a múltkori nyomozások alkalmával, sok mindenre rájöttünk. Selena eléggé naiv és félénk volt, mikor te velük voltál. Viszont most.. Kifordult magából. Lewis szerint nagyon önelégült és beképzelt.

- Igen, ezt észrevettem én is a tegnapi találkozás alkalmával. Szinte rá sem ismertem. Lehet, hogy mindig is szerelmes volt Fernandoba, de nekem úgy tűnt, hogy dicsekszik vele. És ez aggaszt.

- Szóval, akkor kiderítem a kapcsolatait a hozzá közel állókkal. Remélem, el tudom rejteni az undoromat előle.

- Muszáj lesz Deby. Köszönöm mindkettőtöknek. Szerdáig szeretném, ha megcsinálnátok, amit kértem. A lényeg, hogy legalább az ajánlatot tegyétek fel nekik. Hívjatok, ha van valami.

- Mindenképp. A férjed? Nem is láttam mióta itt vagyunk. – Csodálkozott Nico.

- Mert nincs itthon. Újra felhozta a gyerek témát. Én pedig otthagytam és még este hazajöttem Olaszországból. – Sóhajtottam.

- Hiányzik? – kérdezte megértően miközben a vállamat simogatta.

- Kicsit. A megszokás hatalma. – vontam vállat.

- Lejla. Mi megyünk. Még ma felkeressük őket a céggel kapcsolatban. Aztán tájékoztatunk.

- Rendben. - Lekísértem őket az ajtóig, majd lányomtól és tőlem is kaptak egy-egy puszit.

- Anyu, apuci hol van? Meg akarom neki mutatni az új babámat, amit mamától kaptam. – Mosolygott az én kis tündérkém. Annyira hasonlított az apukájára.

- Még nincs itthon életem. Majd holnap megmutatod neki. Jó? – simogattam meg az édes pofikáját.

Öt óra felé Lizit már ne fogta a hely, ezért Nana elvitte a játszótérre. 

Én pedig felhívtam Jenson-t.

- Halló. – Szólt bele álmos hangon.

- Jenson. Mikor támad kedved hazajönni? – Nem kérdeztem meg, hogy hol van, hogy mit csinál, vagy, hogy kivel van. Nem érdekelt. Viszont az, hogy mikor jön haza a lányomhoz és hozzám, annál inkább.

- Édesanyádékkal vagyok. Most szállt le a repülőnk. Körülbelül egy óra és otthon vagyunk mindhárman.

- Rendben. Várunk. Csók.

- Szeretlek. Sietek.

Azzal letette.

 Mikor hazaértek mindenki nagyon boldog volt. Csak szokásszerűen én nem. Anyám arról áradozott, hogy Fernando és a lányok milyen fejet vágtak, amikor beszélni kezdtem a rendezvényen. Viszont engem legbelül bántott, hogy Léna és Fer összeházasodott. Persze ezt a világért se vallottam volna be senkinek.

Az elkövetkezendő két napban semmi sem történt. Viszont kedden annál több.

- Végre, hogy hívtál. Sikerült? Mit mondtak? – Lettem ideges, ahogy felvettem a telefont.

- Szia, Lea. Kicsit moderálhatnád magad. Sosem köszönsz a telefonba. – kezdte húzni az agyam.

- Szia Deby. Na, szóval? – egyre jobban fúrta az oldalam a kíváncsiság.

- Minden úgy történt, ahogy megmondtad. Azt mondták, hogy még gondolkodnak. – Nagyon megörültem. Innentől már pofon egyszerű lesz a dolog.

- Szóval eljött az én időm. Felajánlom a támogatásom. Köszönöm, hálás vagyok nektek.

Végre eljött a szerda. Jenson már előző nap elutazott Olaszországba, így én anyámmal utaztam. Eliza pedig otthon maradt Nanával.

Magamra kaptam egy laza ruhát és már indultunk is.

A Ferrari központjában elvezettek minket a szobáinkba. Engem Jensonhoz. Lepakoltuk a cuccainkat, majd pár debella testőrrel elindultunk a tárgyaló felé.

Miután mindent megbeszéltünk a következő idénnyel kapcsolatban, mindenki elindult a saját útjára, kivéve Fernandot, Nikát és Lénát.

- Na, szóval. Mondjátok el, miből is áll ez a cég, és hogy kik a tulajdonosok.

-Tehát. Három részből áll. Van egy ruhatervező részleg, ahol arra törekszünk, hogy mi diktáljuk a divatot. A másik két részleg a modellek kiképzésével foglalkozik. Az egyik az újoncokat tanítja, a másik pedig a már meglévő és befutott modelleket készítse fel az egymás utána bemutatókra és versenyekre. Mi hárman vagyunk a tulajdonosok. De egy részben. Nincs szétosztva a cég.

- Nagy kár.. – mondtam csalódott hangon és elfordultam tőlük.

- Mi kár? – ijedtek meg.

- Hogy egy részben van a cég. Tudjátok, és nagyon nagy pénzekben utazom. Elég nagy összeget adnék a cégeteknek havonta, de semmi sem garantálja, hogy annak egy részét nem nyúlnátok le. A-a nem kell a magyarázkodás. Nem ismerjük egymást. És én nem bízom meg senkiben. – Jelentettem ki magabiztosan.

- Tehát nem szponzorál minket? – érződött Léna hangján, hogy reménytelen a helyzetük a céggel, ezért ráharaptam a lehetőségre.

- Ha csak..

- Ha csak mi? – kérdezte Fernando. Először szólalt meg mióta ez a téma.

- Ha csak.. Nem találnak egy Résztulajdonost. – Mosolyogtam fölényesen.

- De ez miért jó önnek? – kérdezték hitetlenkedve.

- Ó.. – várjunk csak.. miért is jó? Á megvan. – Azért mert aláíratok mindkettőjükkel egy papírt. Amiben az áll, hogy figyelniük kell egymásra. Vagyis ha az egyik sikkaszt és a másik ezt észreveszi, és elmondja nekem, teljesen átruházom a szponzor díjakat a becsületes résztulajdonosnak. Tehát megéri figyelni a másikra.

- Váoo. Ez hogy jutott most az eszébe? Pillanatok alatt? Mintha már régen begyakorolta volna, hogy mit kell mondania. – csodálkoztak.

- Figyeljenek ide! Nem először üzletelek. Mindig is nagy pénzekkel dolgoztam. Meg kellett tanulnom, kezelni az ilyen helyzeteket. Viszont nem érek rá egész nap. Beleegyeznek a cég szétosztásába vagy sem? – kérdeztem teljesen közömbösen megvonva a vállam.

- Bele! – Vágta rá Nika és Fernando egyszerre.

- Várjatok már! Ez nem így megy. Ezt mi teremtettük, ne hagyjuk szétesni ez miatt a nő miatt. – Mikor kimondta a nő szót leplezetlenül úgy nézett rám, mint egy véres rongyra, nekem viszont erre csak egy önelégült mosoly volt a válaszom. – Szerintetek véletlen, hogy pont tegnap érdeklődtek nálunk, hogy nem e adjuk el a cégünk egy részét? Ne legyetek már ennyire hülyék. – Mindig is tudtam, hogy okos ez a Léna dehogy ilyen könnyen átlásson rajtam. Nem fogom hagyni.

- Most, hogy mondod.. – Gondolkozott el Fernando is.

- De ha nem megyünk bele, tönkremegyünk. Akkor mindent elveszítünk az utolsó fillérig. – aggodalmaskodott tovább Léna.

- Nem baj! Megoldjuk valahogy. – mondta határozottan rám nézve Léna.

- Ha önök ezt a nagyszerű lehetőséget eldobják maguktól, hát legyen. Maguk döntenek. Ha nem hát nem. Azért még holnapig várom a hívásukat, ha meggondolnák magukat. Ciao.

Határozottan megfordultam és kimentem a teremből. Ezt még megkeserüli az a kis ringyó, mondogattam magamban…

Miami ház: 

Nappali

Étkező

Mirandáék hálószobája

Dolgozószoba

Gyerekszoba

Nana hálószobája

Lejla hálószobája

3 hasonló fürdő

Konyha